Egyszer

Egyszer elhatároztam, hogy vidám leszek-, segítőkész-, és kedves mindenkivel. Mert úgy gondoltam, hogy ez jó. Mert ez valójában jó! Ha az ember sugározza magából a jóságot, kedvességet, akkor visszafele is meg fogja kapni.

Aztán rájöttem, hogy itt kevés olyan ember van, aki tiszta szívből elfogadja azt, ha vidámságot, segítőkészséget, jóságot sugároz rá a másik. Az emberek gyanakvóak! „Miért akar ez nekem segíteni?” – gondolkodnak magukban! „Miért mosolyog rám?” „Miért akar jó fej lenni?” Sokan úgy gondolják, hogy egy ilyen gesztus vica – versa elkötelezettséget jelent, és legközelebb majd nekik kell valami hasonlót művelniük. Ezért inkább elzárkóznak, és közönyt erőltetnek magukra!

Egyszer elhatároztam, hogy akiket megbántottam valamikor valamivel, megpróbálom jóvátenni. Hogy mikor és hogyan, arról nem készítettem tervet. Csak úgy, szépen sorjában.

Aztán rájöttem, hogy a megbántás sokkal mélyebb gyökereket ereszt, mint ahogy azt én gondoltam. Nem voltam sosem haragtartó, és nem is leszek. Így nekem az, hogy fél vagy két év után is gyűlölettel tekintsek egy másik emberre, elképzelhetetlen! De vannak, akik így éreznek. És nekik nehezen tudom elmondani, hogy mennyire sajnálom, hogy bántóan viselkedtem, vagy durván és bunkón. Tudom, ezek a szilánkok mélyre hatolnak, és örökké a bőr alatt lesznek, ott ahonnan már nem lehet kipiszkálni, ott ahol mindig irritálni fognak. ÉS tudom, hogy ez a zavar miattam lett. 

Ezért szégyellem is magam, akármennyire hihetetlen is! Nem szeretek megbántani, és nem szeretek fájdalmat okozni!

És most, jöhetnek a kommentek, amikben ezeknek az ellenkezőjét állítják!!! Hajrá, rúgjon belém mindenki!