APEH tanulságok

Ma reggel az APEH 9. kerületi irodaházában kezdtem a napomat. Pontosabban a 11. kerületiben kezdtem volna, egészen korán, de nagyjából fél órás lődörgés és ingyen WiFi keresés után leesett, hogy a Hamzsabégi út 18 szám alatti APEH iroda MEGSZŰNT július 28. -val! 

Ezért a legközelebbi, Vaskapu utcai székházba átrobogtam BMV -vel. 😀

Ott kitöltöttem a megfelelő nyomtatványt (szétmaszatolva az egész lapot tintával, mert folyt a toll), majd vártam. Arra számítottam, hogy 1- 1.5 órát fogok ücsörögni. De nem! Cirka 5 perc után az én számom következett (3011).

Berobogtam, kedves 30 -as évei elején járó hölgy fogadott.  Gyorsan elhadartam, mit szeretnék. Mondta, hogy akkor az eljárási díjat be kellene fizetni csekken! Én, mint tapasztalt játékos, elkezdtem lengetni a bankkártyámat, hogy én pedig kártyával fizetnék! 

A hölgy átült egy másik géphez, és elkezdte a folyamatot. Majd azt mondja:

– Ajjaj! Magának van az APEH fele tartozása!

Én csak pislogtam, mert mint magánszemély, minden szirszart be szoktam fizetni, nem felejtettem el soha semmit. Márpedig ott volt az egyik folyószámlámon egy jelentős túlfizetés (eddig 600.000 Ft -nál tartok!!!), illetve a másik folyószámlámon egy 10.000 Ft -os tartozás.

A túlfizetésre nincs kamat, a tartozásra van! 😀

Hogy a téma szálat ne felejtsem, kiderült, hogy a 2008 -as bevallásomban volt valami probléma.

A hölgy készségesen összeszedegette az információkat, kinyomtatta és még sárga jelölő filccel be is húzogatta azokat a részeket, amelyekkel a probléma volt. 

Ezután elintéztük azt az ügyet is, amiért mentem.

És én teljesen meg voltam lepődve, mert eddigi APEH -es látogatásaim során mindig kötözködős, ideges ügyintézőkkel találkoztam! Le a kalappal a fiatal hölgy előtt, bízom benne, hogy egyre több ilyen ember kerül a hivatalokba!

Ja! És a Hamzsabégi úton egy hölgy rám kacsintott! 😀

Hasonló bejegyzések

Related Posts