Évek

Újra tudatosult bennem, hogy az élet 30 felett kezd el igazán begyorsulni. Az ember észre se veszi és átugrik a 40 -esek ligájába. Míg lélekben simán 26 -nak érzem magam, a testem nem biztos, hogy ugyanezt gondolja. Hála az égnek, azért jó pár évet letagadhatok, de az bizonyos, hogy azok a pörgések, amikre képes voltam régen, és a lelkesedés, amivel ráugrottam mindenre, már csökken. Eljött a sopánkodás, és a “mi lehettem volna ha…” gondolatok ideje. Úgy látszik, ez is a korral jár, hogy az ember időnként elszámol magával az addigi életével kapcsolatban, és vagy azt mondja, hogy “ez igen, nem vagy kispályás haver!”, vagy újabb szőrszálak őszülnek meg a halántékán, és szomorúan konstatálja, hogy amire szerinte képes lett volna, és amilyen utat szeretett volna bejárni, az bíz nyomokban sem sikerült. Ez sajnos nem olyan, mint a chips, ami nyomokban tejterméket, mogyorót és akár még csótányt s tartalmazhat!

Nehéz dolog az, hogyha az embernek újra kellett kezdenie és emiatt szó szerint nulláról kellett felépítenie az életét! Senki se lát bele azokba a gondokba, problémákba, amiket át kellett élnem ahhoz, hogy oda jussak, ahol most vagyok.

De ezek nem távoztak nyom nélkül, a karcok ott maradtak a lemezen, és már nem szól úgy, mént fénykorában…

Napi gondolatok

Néha irigylem a bolondokat. Az ő kis világukban minden rendben van, ők a normálisak, és a normálisokat gondolják bolondnak. Amíg a normális emberek folyton problémáznak valamin, addig a bolondok nyugodtan elvannak a saját maguk teremtette univerzumban. Mennyivel egyszerűbb az élete annak, akinek a való élet problémái nem léteznek, hiszen ő azokat nem problémaként éli meg, hanem egy furcsa világ eltorzult szokásainak.

Bizonyos szempontból sosem élt emberek

Ili

Csuhás Ilona 1955 -ben született, Barkóczi Ilona (egy becsületes vasutas negyedik gyerekeként látta meg a napvilágot) és Csuhás Péter (született Petr Csuhojev, de magyarosította a nevét a II. világháború után) második gyermekeként. Fiatalkorát zárt világban töltötte két testvérével, édesapja magas rangú kommunista vezetőként szörnyen féltette a családját, és szerette volna a kommunista elvek szerint nevelni három gyermekét. Moziba csak akkor mentek, ha Szovjet filmet vetítettek (szinkron nélkül, felirattal, hogy szokják a gyerekek), étterembe szinte soha. Óvodai éveire nem is emlékezett, általános iskolai évei is csak a tanulásról és a kisdobos-, majd az úttörő csapatban betöltött szerepéről szólt.

Nem volt jó tanuló, de édesapja magas beosztása miatt a jegyek mindig felfele kerekedtek. Ez okból, és édesapja néhány telefonját követően a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumba vették fel. Itt ismerkedett meg Gyúró Katival (édesapja Gyúró István nevéhez fűződött az első magyarországi kolhozok létrehozása) és Jakab Andreával (kinek édesapja Jakab János a gimnázium földrajz tanárja volt), akikkel igaz barátok lettek.

Mivel Ili (ahogy barátai szólították) édesapja igen magas beosztásban volt (a hatvanas évek elején a Központi Bizottság titkáraként dolgozott), kitüntetett figyelemnek örvendett. Ez nem csak a tanulmányi előremenetelében mutatkozott meg, hanem a kollégiumi és hétköznapi életében is.

Kollégista lévén már az első hónapban felvették a Diák Tanácsba, ahol másodikos korára már tisztségviselő lett. Gyúró Kata volt az, aki próbálta barátnéja szemét felnyitni, és megértetni vele, hogy az élet nem csak a tanulásból-, KISZ tevékenységből (Ilona 15 évesen lépett be a Kommunista Ifjúsági Szervezetbe), és a szülőknek való megfelelésből áll!

Kata barátja Markovics Elek (19 éves) a debreceni diákélet jól ismert alakja volt. Mindkét szülője a Debereceni Egyetemen dolgozott, így egészen fiatalon belecsöppent az “oktatási életbe”. Puszipajtása volt a legtöbb oktatónak és tanárnak. Neki egyenes út vezetett  az egyetem Kohómérnöki szakára…

Elek szülei 4 napra az NDK -ba mentek egy szakmai találkozóra, így lehetősége nyílt a családi házban egy igazi házibuli megtartására. Már jó előre szólt mindenkinek, főleg a volt gimnáziumi barátainak és egyetemi évfolyamtársainak, illetve csinos gimnazista lányoknak is.

Kata és Andrea rábeszélte Ilikét, hogy szökjön ki egy éjszakára a kollégiumból. A terv tökéletesen sikerült, az első emeleti zuhanyzó ablakában este fél kilenckor egy mosolygós lány arca jelent meg. Pár perc múlva már Kalocsai Géza (Markovics Elek gimnáziumi évfolyamtársa, NB kettes focista) és Hadarkovszki Emil (Zenész, a Piros Labda rock együttes gitárosa) kezében landolt a lány. Taxival utaztak Elekék lakásához.

Ili még sosem érezte ilyen jól magát. Az első órában még szörnyen feszült volt, hiszen nem voltak olyan divatos ruhái, mint barátnőinek (édesapja a kommunizmus kigúnyolásának vélte a színes, lábakat is megmutató szoknyákat), de aztán megkóstolta élete első sörét, és elbűvölte az a kellemes zsibbadás, amit az alkohol okozott a testében. Mindenkire mosolygott, kedvesen cseverészett a lányokkal, majd kicsit félszegen, de végül a nappaliban beállt ő is táncolni. A tánc kimerítette, ezért még egy sört ivott. Újabb mámoros óra tellett el. Már éjfél lehetett, mikor az agya lehúzta a rolót, és félig kábán felment az emeletre. Tulajdonképpen innen már nem emlékezett szinte semmire, másnap délután mesélte el neki Jakab Andi, hogy egy fiúval mentek be egy szobába. A szőke copfos lány reggel, amikor másnaposan és szörnyen szédelegve felébredt, tudta hogy nagy a baj. Teljesen meztelenül feküdt egy szobában, körülötte a ruhái eldobálva szerteszéjjel. A combján vérnyomokat fedezett fel, és szörnyen fájt neki “ott lent”. Felkapta a ruháit magára, és szédelegve, hányingerrel küszködve gyalogolt el a kollégiumig. Ott a szintfelelősnek beteget jelentett, és délután 6 óráig aludt.

Két barátnője elmesélte neki, amit láttak, de a többiről (ki volt az a srác?, mit csináltatok?, milyen volt?) már őt kérdezték. Barátnőjük semmire se emlékezett. Agya megtagadta tőle annak a pár órának a visszaidézését, így csak arról tudott mesélni, amit reggel tapasztalt!

Gyúró Kata hangosan felkiáltott: Hiszen te lefeküdtél valakivel!

A tinédzser nem értette a dolgot. Prűd családjában senki sem vállalkozott arra, hogy a gyermek nemzésről beszélgessen vele. A menzeszét is betegségnek vélte, és nagyanyjától kapott csak megnyugtató szavakat (továbbá vattát).

A történtek olyannyira megviselték, hogy soha többé nem akart sört inni, és a férfiakat is meggyűlölte!

Alig két hónapra rá Ilonának reggelente hányingere támadt, émelygett, és néha szédült is. Félt az orvosoktól, ezért kamillateával gyógyította magát. A reggeli émelygések két hét múlva abba maradtak, így ezt a gondot is letudta. Egy dolog volt, ami feltűnt neki, elmaradtak a havi vérzései. Először megijedt, de a második elmaradásánál könnyebbséget érzett, hiszen nem kellett azokon a napokon bundabugyit vennie, és két óránként a női mosdóba mennie mosakodni.

A bulit követő harmadik hónapban tűnt fel Katának, hogy legkedvesebb barátnője hízott. Nem sokat, de mintha pocakosabb lenne. Azt válaszolta rá a lány: Mostanában éhesebb vagyok egy kicsit!

A másik két lány hümmögött, majd Andrea bökte ki: Ili, te terhes vagy!

Forogni kezdett körülötte a világ, majd elájult. Tíz percig lehetett eszméletlen, egy pohár víz térítette észhez. A három lány egész éjszaka tanakodott. A fiatal lány nem mondhatta el a szigorú szüleinek! Apja ott a helyszínen megölte volna! Ha orvoshoz mennek, rögtön kitudódik, hiszen a Csuhás Péter nevére még Debrecenben is megremegtek a kommunista párt tagjai! Andrea nagynénje megbízható nő volt, a családjában régen sok vajákos volt, így hozzájuk vezetett az első útjuk!

Farkas Róza nem titkolta cigány származását! Büszke  volt vándorló őseire, és arra, hogy a semmiből verekedte fel magát az Áfész debreceni kirendeltségének a vezetői székéig. Igaz, ebben sokat segített Andrea nagybátyja (Jakab István a TEFU akkori igazgató helyettese), aki gondosan egyengette barátnője, és későbbi felesége útját! Róza asszony gyógyfüves ülőfürdőt javasolt.

Ez majd elhajtja a magzatot! – mondta, és felírta a papírra, hogy milyen gyógyfüveket vegyenek a gyógyszertárban.

Ilona közelített a negyedik hónaphoz, így  sürgőssé vált az elhajtás! A lányok megvették a gyógynövényeket, és az elmondottak alapján elkészítették Andrea szüleinek lakásán a fürdőt. A főzet szörnyen forró volt, de Róza szerint fontos, hogy a még forró főzetbe üljön bele! A lány altestét megégette a víz, de a fogát összeszorítva csücsült a kádba. 8 perc után a gyógyfőzet hőmérséklete már elviselhetővé vált, sőt egészen kellemes volt.

Kellemes volt egészen odáig, amíg nem kezdett el vérezni. A vér összemosódott a szürkés – zöldes löttyel, és vészjóslóan kavargott a fehér porcelán kádban . Nyugi, mondta a többieknek, jól vagyok. De a vérzés nem állt el, sőt, egyre erősebb lett. Andrea szörnyen megijedt, amikor észrevette, hogy a szőke lány arca egyre fehérebb, majd kifordultak a szemei, és görcs kezdte rázni. Szőke haját a véres víz vörösre festette, démoni kontrasztot adva elfehéredett arcának.

Kata ezt már nem bírta, és kirohant a lakásból. Andrea ott maradt az eszméletlen lánnyal, aki véres vízben ült a szülei lakásában. Szerencséjükre, ha lehet ezt szerencsének nevezni, Andrea édesanyja korábban végzett a munkával. A Kata által tárva hagyott ajtó megrémítette, ezért berontott a lakásba, ahol a megtalálta lányát, aki véres törölközőkkel próbálta a félholt lány vérzését elállítani. Kérdés nélkül lerohant a házmesterhez, akinek volt telefonja, és hívta a mentőket.

Ili 20 perc múlva már az egyetemi kórházban volt, ahol megállapították, hogy 4 hónapos terhes, és a baba egészséges. A vérzést elállították gyógyszerekkel, majd felhívták a nagyhatalmú édesapját! A főorvos csak a titkárnővel tudott beszélni, de pár perccel a hívás után megszólalt a telefon. Csuhás Péter dörgedelmes hangja szólt bele, és pontos orvosi tájékoztatást kért a doktortól!

Cirka két óra múlva egy hatalmas fekete Volga hajtott be az udvarba. Az egyetemi kórház igazgatója rohant ajtót nyitni a szigorú apának. A pártfunkcionárius halkan megkérte az orvosokat és ápolókat, hogy hagyják magára pár percre a lányával. Ahogy kimentek, két akkor pofont adott az ágyban fekvő lánynak, hogy az kiesett a párnák közül, és a földre borult. Kezéből kitépődött a vénás kanül, arcát pedig beverte a fémasztalka sarkába.

Apja sziszegve beszélt hozzá. Félig öntudatlanul hallgatta az apját, miközben lassan visszavánszorgott az ágyába. A szavak üresen  kongtak a fejében: “szégyen”, “megalázva”, “párt”, “parázna”, “kurva”, “szocialista”, “kitagadlak”. Ezeket értette csak meg, a többi már nem mondott neki semmit.

A negyedik napon hazaengedték a kórházból. Haza! Mert a kollégiumból, és a gimnáziumból is kiíratta az apja!

Megtanulja a kurva kölke, hogy hogyan kell rendesen élni! – mondta az apja, és már tárcsázta is a SOTE nőgyógyászati klinikájának vezető professzorát. Elhajtják a gyereket, aztán megy dolgozni a Tejgyárba, három műszakban! Majd megtanulja, hogy a munkásember élete milyen!

A lánynak ez már sok volt. Lázongott mindaz ellen, amit az apja képviselt! Lázongott az ellen, hogy apja elnyomja! És ez a baba! Ez olyan erős, hogy még a gyógyfőzet se tudta elhajtani!

Érezte, hogy a gyerek lenne neki csak a megváltás! Egy gyerek, akit úgy nevelne, ahogy az apja őt soha, szeretettel! Ragaszkodni kezdett hozzá!

Összevitázott a szüleivel, Őrjöngött, amikor szó esett az abortuszról! Oda én soha se fogok bevonulni! – mondta. Tőlem nem fogjátok elvenni a gyerekemet!

Megérkezett az időpont, szerda délután kellett a terhes lánynak befeküdnie a magzat elhajtásra! Ili teljesen összeroppant! Ha meg kell halnia, hát én is vele halok, mondta, majd felvágta az ereit a fürdőszobában apja Triumph típusú kinyitható borotvájával!

Az orvosok megmentették az életét, immáron másodszorra! Sok vért veszített, de nem halt meg! És csodával határos módon, baba is jól volt. Az orvosok is tanácstalanok voltak, mert ilyen vérveszteség mellett mindkettőjüknek meg kellett volna halniuk! Erős az elvtárs lánya! – mondta a főorvos.

Hosszú kórházi kezelés várt rá, pszichiátriára is kellett járnia, de a szépen növögető magzatot, a szíve alatt hordta! Boldog volt, amikor először érezte a baba pihekönnyű rugdalózását a hasában.

Pár hétre rá elfolyt a magzatvize, ezért az anyja mentőt hívott. De előtte még felhívta Csuhás Pétert is, aki hamarabb volt  a kórházban, mint a lánya. A vajjúdás alig egy óráig tartott.  A csecsemő  felsírt, pár percre az anyja mellére tették, majd egy bába megfogta a kisdedet, és elvitte. Ili 17 éves szervezete, annyira ki volt merülve, hogy csak másnap eszmélt rá a gyermek hiányára. A nővérkék lesütött szemmel végezték a munkájukat, a vizitelő főorvos se volt hajlandó beszélni vele.

Délután megérkezettek a szülei hozzá. Anyja csendben ült, pír borította az arcát. Apja dölyfösen nézett rá, majd azt mondta: – Döntöttem!

A lány tudta, hogy az apjának nagy hatalma van, ha ő döntött, akkor ott nincs apelláta!

– A gyereket örökbe adják, nem lesz nyoma sehol, hogy a te fattyad!

Édesanyja a földet nézte, apja arcán pedig megfeszültek az izmok. A lány újra elájult! Jobb lett volna ájulatban maradni, de a nővérke egy kevés hideg vízzel eszméletéhez térítette! Ahogy eszméletéhez tért, kiabálni kezdett szüleivel:

– Azt már nem! Nem dönthetsz a gyermekemről! Ő az enyém! – sikította.

– Kiskorú vagy, így a szüleid kötelessége a döntés! – mondta az apja, szinte már bántóan nyugodtan.

Ili dühe ősi energiákat szakított fel benne! Felugrott az ágyból, és apjának eset. Püfölni kezdte az arcát, gyomrát, karmolta, harapta. Az anyja és két férfi ápoló kellett ahhoz, hogy leszedjék apjáról, aki vinnyogva próbálta a szemébe markoló körmöket kitépni.

Nyugtatót adtak neki, majd a pszichiátriára szállították. Az apa vérző szemmel kiabálta utána: – Ez a lány megőrült! Hibbant! Nem fogsz innen kijutni soha!

A lélekben összetört lány, hosszú hónapokat töltött a zárt osztályon. 19 évesen kiengedték a többi beteg közé, de amikor a látogatók között megpillantott egy kisfiút, magához ragadta, és nem akarta elengedni. Végül az orvosa (Dr. Nagy Endre, aki sikeresen végzett lobotómiát a betegein az ötvenes években) megígérte neki, hogy ha elengedi a kisfiút, akkor minden nap meg fogja látogatni. Természetesen hazugság volt, de elborult agya ezt már nem tudta felfogni. Újra a szigorúan őrzött elmebomlott emberek közé került. Voltak egészen nyugodt korszakai, de ha gyereknevetést hallott, elborult újra az agya, és pusztított! Ütött- vágott, aki a közelében volt, azt bűntotta! Üvöltve követelte a kisfiát, akinek minden héten meg kellett volna látogatnia!

Talán a gyógyszerektől-, talán az intézeten belüli bántalmazásoktól, de Ili 26 éves korában a fiatalkori demencia jeleit kezdte mutatni, és négy éven belül szellemileg teljesen leépült. Szülei már régen nem látogatták, apja kitagadta, anyja néha – néha még küldött neki csomagot, de a leépülésével párhuzamosan ezek is egyre ritkábbak lettek. Testvérei szégyelték nővérüket, és próbálták elfelejteni azt a szégyent, amit családjuk ellen követett el!

Ili, 1983 március 23 -án hunyt el. Az orvosok fiatalkori demenciát, és az ezzel összefüggésbe hozható betegségeket írták a halotti papírjaira. Temetését se a szülei-, se két testvére sem kérte, így a köztemetőben hantolták el, egy kis fakeresztre írva a nevét.

Pali

Tímár Pál igazi hétköznapi ember volt. Mióta az eszét tudja, fekete-, vagy a szürke valamely árnyalatában öltözködött. 1972. május 10 -én látta meg a napvilágot Budapesten. Szülei Tímár Gábor (kiváló minősítésű épületasztalos) és Árva Marian (papírgyári munkás) becsületes emberek voltak, akik kevés pénzből tengették napjaikat. A bölcsődébe már 1 évesen vitték, ahol a dajkák kedvesen bántak vele. Alig volt három éves, amikor átkerült az óvodába. Annyira szerette a bölcsődei dajkanénit, hogy hetekig az ő nevét ismételte sírva, mikor az anyja reggel hat óra 25 -kor beért vele az óvodába.

A többi gyereket kerülte, szeretett magában játszani. Nem volt igazi barátja, akikkel együtt játszott, azok is érdekből vállalták fel, hiszen a fogócskában oda lehetett lökni a fogónak-, vagy el lehetett bújni mögötte. Túl sok emléke nem is maradt ebből a korszakából.

Az iskola kezdés még nehezebb volt a számára. Beilleszkedési problémái visszavezethetők voltak a korai éveire, de a szülei nem nagyon értették a tanárnénit, ezért nem is nagyon szorongtak a gyerek miatt. Iskolai jegyei általában közepesek voltak, nem emelkedett ki semmivel a többiek közül. Iskola után rögvest hazament, és otthon játszott azzal a kevés játékkal, amit karácsonyra, vagy születésnapjára kapott.

Iskolai évei gyorsan múltak, barátai alig voltak, igaz barátja talán egy se. Nem is érdekelte nagyon, mert talált magának egy igazán olcsó hobbit. Apró színes kavicsokat ragasztott kemény papírra. A kavicsokat séta közben, testnevelés órán gyűjtötte össze-, a technokol rapid ragasztót a technika óráról-, míg a papírt a rajzóráról lovasította meg! Három év alatt komoly kavicsrajzkészlete gyűlt össze, amit gondosan titkolt a szülei elől. A kavicsragasztásnak végül a technika tanár lett a megtörője, akinek feltűnt, hogy a 6/c osztályban sokka több ragasztó fogyott, mint a többi osztályban. Megjelölte a ragasztókat mielőtt kiosztotta őket, így az óra után rögtön tudta, hogy Tímár Pali az, akinél el – el tűnik egy tubussal. A többi tanárnál is faggatózott, ahol kiderült, hogy nem csak ragasztót szokott csenni, hanem papírt is! A technika tanár Erdősi Gyula (aki pár évre rá egy elszabadult vonatvagon zúzott halálra) szólt az osztályfőnöknek, Misi bácsinak, aki berendelte a szülőket, majd szembesítette Palikát a tényekkel, a tanári kar jelentős részének részvételéve. A sugdolózásból rögtön kiderült, hogy a tanárok nagy része arra gondolt, hogy Pali szipuzik!

Minden összeállt, gondolta magában az igazgató helyettes, a csendes és szótlan gyerek nem véletlenül ilyen, hiszen elhülyítette a ragasztó gőze! Pali félénk volt, sosem ellenkezett a felnőttekkel, ezért nem is próbálta meg elmagyarázni, hogy mire kellett neki a ragasztó és a papír.

Palit, másnap kicsapták a tantestületi döntést követően és kisegítő iskolába küldték, de szerdán (a szembesítés után pár órával) apja még jól elverte fakanállal. Anyja sírt, és magát vádolta, amiért ilyenné nevelte a gyerekét…

A kisegítő iskolában nem volt vele probléma, sőt, kifejezetten jó tanulónak számított a többi elmaradt gyerek között, így nyolcadik végén feltornázta a jegyeit négyes fölé! Tudta, hogy ebből az iskolából sohasem fog szakközépiskolába menni, de a szakmunkás képzőbe rögtön felvették. Az elkövetkező három évben a dunaújvárosi Papíripari Szakmunkásképző iskolában csiszolta papíripari tudását. Első szerelmével is itt ismerkedett meg, igaz Zagyva Edit sosem tudta meg, hogy Pali szerelme volt!

17 évesen elvégezte a szakmunkásképzőt, és beállt a Dunaújvárosi papírgyárba dolgozni, mint gépkezelő. A kilencvenes évek elején a munkásszállón lakott, hétvégenként meglátogatta a szüleit, ahol keveset beszélgettek, majd elvonult a lakótelepi szobájába, és azon tűnődött, hogy akkor és ott, miért nem merte beismerni, hogy kavicsképeket készít?!?

1997 -ben (25 évesen), kezességet vállalt anyja öccsének a lakásvásárlásához. A kezességhez beszerzett papírok között az OTP illetékese hibát talált. Telefonon többször is egyeztettek, De a hiba, az hiba! Orvosolni kell!  – mondta Dériné Martos Ilona (OTP lakossági hitelügyintéző, munkaidőn túl kétgyermekes anyuka, aki imádott tökmagot ropogtatni a játszótéren, miközben kisebbik gyermeke a mászókáról lógott fejjel lefele). A hibás papírokat Dériné átadta Palinak, aki besétált vele először az Önkormányzathoz (ahol több mint 4 órát várt, mire az ablaknál ülő hatvanas éveiben járó hölgy, Marótiné Kovács Rózsa csak annyit mondott: Itt ezt nem tudja elintézni!), majd pár napra rá a Belügyminisztérium Központi adatfeldolgozójába, ahol közölték vele, hogy a születési idejével nincs semmi gond, azonban a születési anyakönyvi kivonata szerint Őt örökbe fogadták!

Tímár Pál, született 1972. május 10 -én Budapesten, a SOTE kettes számú klinikáján, összeomlott. Úgy érezte, hogy 25 év hazugságban élt. A papírok nem árultak el semmit az eredeti szüleiről, az anyakönyvi kivonatban vastag filctollal volt kihúzva az anyja neve. Egy aláírás éktelenkedett csak a papír alján: Csuh** P. Az utolsó két betű olvashatatlan volt a vezetéknévből.

A “szüleiből” nem tudott semmilyen információt kipréselni. Üvöltött velük, kiabált velük, vitatkozott velük, de válaszokat nem kapott! Apja hatvanöt múlt, az anyja se volt fiatalabb. Csak azt hajtogatták, édes fiunkként szerettünk, ne gondolj ránk másképpen!

Tímár Pál üvöltött belül! Összepakolta maradék holmiját, és elköltözött végleg a szüleitől. 25 évig hitte, hogy egy kevésbé boldog, de CSALÁD -ban él. A két összetört emberre már mint idegenekre tudott csak nézni!

Az elkövetkező három éve kutatással tellett. Szórakozni nem járt, barátai nem voltak, csak egy célja volt: megtalálni a szüleit! Kik voltak? Hogyan néztek ki? Miért hagyták őt ott? Ezek a kérdések cikáztak nap mint nap az agyában.

Hogy gyorsabban menjek a keresés, felköltözött Budapestre. Elvállalt egy szortírozói állást a NAGY mamut cégnél. A munkája monoton volt unalmas. Reggel hatkor kelt, megborotválkozott, fogat mosott, felvette a ruháját, majd rohant a buszhoz. A buszról átszállt a metróra, és úgy ment be a belvárosba. A munkahelyen alig 60 méterre volt a metró feljárótól, így reggel 1 percig csodálhatta a körút kirakatait, majd bement az irodaházba, leliftezett a pincébe, és munkába állt. Napi 10 órát dolgozott, mert szörnyen keveset fizettek ezért a munkáért. A munkája a papírok leltározása volt. Igazi robot munka, amit egy számítógép vidáman ketyegve végzett volna el! Keszthelyi Nándor (aki a cég gazdasági igazgatójaként két hetet töltött azzal, hogy ajánlatokat kérjen be a dokumentum kartonozás teljes automatizálására, majd amikor a beérkezett ajánlatokat végig nézte és kalkulált. rájött, hogy ha egy embert 5 évig alkalmaznak, még mindig olcsóbban jönnek ki) szerint a munka igazán fontos és felelősségteljes, a cégcsoporton belül pedig kiemelkedően fontos, hogy a dokumentumok mindig a helyükre kerüljenek.

Közvetlen főnöke (Bánóczi Endre) egy huszonkét éves srác volt, akit Pál gyűlölt. Gyűlölte, mert 22 évesen már vezető pozícióban volt, gyűlölte mert diplomája volt, gyűlölte, mert jóképű volt, gyűlölte mert okos volt. És persze gyűlölte, mert kétszer annyit keresett kezdőként, mint Pál, aki már jó pár éve gyűrte az ipart!

31 évesen adta fel a keresést. Rájött, hogy a filmekben látott nyomozói munka a valóságban nem ugyanaz. Azt gondolta, hogy ha keményebben néz egy ápolónő szemébe, akkor az majd mindent elárul. Ehelyett két lábbal rugta ki a biztonsági őr a SOTE klinikáról, amikor megpróbált egy fiatalabb ápolónőt rávenni arra, hogy a kartonozóból hozza elő az 1972 május tizedikei papírokat!

Tett még néhány kísérletet (konyak a portásnak, virágcsokor a főnővérnek, bonbon a kartonozóban dolgozó hölgynek), de mindannyiszor felsült. Utolsó próbálkozása volt a legkellemetlenebb!

2003 márciusában a multitól hívta fel az osztályos nővért, doktorként bemutatkozva. A hangja remegett egy kicsit, de amikor ráripakodott a nővérre, és az hallhatóan meghunyászkodott, akkor ráparancsolt, hogy bizonyos papírokat azonnal küldjenek el egy másik kartonozóba, a címnek pedig saját munkahelyét adta meg. A nővér először hebegett – habogott, majd azt mondta, hogy megkérdezi a főorvost. Pál szinte ráüvöltött: – Ne szórakozzon itt nekem! Küldje át, a főorvos úrral majd én egyeztetek!

A főnővér (Karovics Klára akinek egyik szeme percenként egyszer magától kacsintott, és emiatt rendszeresen ajánlatokat kapott a betegeket látogató férfi rokonoktól), természetesen a főorvoshoz ment.

Pálhoz két nap múlva állítottak be a rendőrök, akiket a rendőrkapitány küldött ki, miután lenyomozták a telefonszámot. Veres “Vöröske” Ferenc tizedes és társa Balogh Attila bekísérték a kapitányságra Pált, ahol 1 órás kihallgatás után haza engedték. Aznapra nem kapott fizetést, és az állását is majdnem elveszítette! Bánóczi Endre röhögve közölte, hogy ekkora balekot nem látott, mint Pál, és hogy most nem is tudja, hogy kirúgja, vagy sem Palit. Tetejében el is vesztette az okmányait, amikor a rendőrségről tartott haza. Kipakoltattak minden nála lévő dolgot, majd amikor elengedték, akkor azokat a kezébe nyomták. Valószínűleg akkor hagyhatta el.

Négy napjába tellett, mire a személyigazolványát, TAJ kártyáját és APEH adóazonosító papírját megszerezte! Soha többé nem viszem magammal ezeket! Gondolta magában! És így is tett, kipakolt mindent a kredencre. Ha szükség van rá, akkor magával viszi!

Végül Endre azért döntött Pál megtartása mellett, mert lusta volt megkeresni a számítógépén  a felmondáshoz szükséges ISO dokumentumokat.

Pál hitehagyottá vált. Nem hajtotta előre semmi. A mindennapok szürke monotonításába menekült. Este a TV előtt vágyakozva nézte azokat a hősöket, akik átgázolva mindenkin megmentik a csinos hölgyet, és még gazdagok is lesznek.

33 évesen bevezettette az albérletbe, ahol lakott az internetet. Egy új világ nyílt meg előtte! Bújta az internetet és online játékokkal játszott esténként! Fizetésének negyedét a Word of Warcraft -ra költötte. Végre hős lehetett. Egy lovag, aki hatalmas szablyával járt, és aki elé került, lekaszabolta! Később rájött, hogy lehet beszélgetni is másokkal, a billentyűzetet nyomkodva.

35 éves volt, amikor Shara17 -al megismerkedett. Ő egy tündelány volt, akivel együtt harcoltak a gonosz orkok ellen! Több száz küldetésen verekedték keresztül magukat, mire Pál megkérdezte Shara17 -t, hogy lenne -e kedve találkozni valahol. Shara17 nem volt beszédes. Pali, aki StoneQueen néven játszott (kedvenc zenekara a Queen of the Stone Age után jött a név), többször is megkérdezte. Végül Shara17 beadta a derekát.

Az egyik forgalmas pláza gyors éttermét beszélték meg találkozónak. Pali az alkalomra vásárolt egy új pólót, és előtte egy héttel elment kétszer szoláriumba is. A második alkalom után jött csak rá, hogy az atlétát javasolt levenni, mert ott marad a nyoma a hátán és a hasán.

Shara17 egy Word of Warcraft -os pólót fog viselni, Pált pedig a világoskék V nyakú pólót lehet majd felismerni, így beszélték meg.

Pál 20 perccel korábban érkezett oda. Meredten figyelt balra majd jobbra, mikor érkezik meg az ő hercegnője! A megbeszélt időpont után 5 perccel látott egy fiatal srácok WoW pólóban, aki erősen vizslatta a bejárati ajtónál állva, de amikor ránézett, akkor azonnal elkapta a tekintetét, majd gyorsan tovább állt.

Shara17 nem jött. Két nappal később amikor belépett, látta, hogy Shara17 megváltoztatta a nicknevét SandorHara17-re, és törölte StoneQueen -t az ismerősei közül! Pár nap múlva az összes ismerőse törölte Pált a  kapcsolatai közül csak Mano21 -től kapott egy üzenetet: “Te rohadt buzi pedofil, keress más csapatot!”

Pár hétre rá érkezett egy levél, amiben értesítették, hogy a szülei közúti balesetben szörnyet haltak. A hagyatéki tárgyalás 2007. július 17 -re lett kiírva. A hagyatékért tárgyaláson kiderült, hogy szülei lakásán hitel volt, nem is kevés. A bank el akarta árverezni a lakást, amiben Pál beleegyezett. Kézhez 650.000 Ft -ot kapott, miután a bank eladta a lakást. Új életet szeretett volna kezdeni, de ez nem sikerült neki, mert 2 hónapra rá anyai nagybátyja hitele bedőlt, és mint kezes, neki kellett fizetnie. Könnyen jött, könnyen megy, mondta magában, amikor kifizette az adósságokat.

39 -ik születésnapját ünnepelte a sarki kocsmában, két hamburger és 4 üveg sör társaságában. Már nem volt józan, de nem is érezte magát részegnek. A hangos kiabálásra mindenki felfigyelt, ami az utcáról jött. Kirohantak az emberek a kocsmából, és akkor látták, hogy alig két utcányira egy öreg ház teteje lángolt.

Pál nem tudta, milyen késztetésből (talán a 3 üveg sör hatására) de úgy érezte, neki most jött el az ideje. Az IGAZI hőstettre!

Berohant az épületbe, lerángatta magáról a kabátját, majd a pólóját is, hogy a füst ellen védekezzen vele. Arca elő kötötte, és úgy rohant felfele. A ház lebontás előtt állt, az a pár nyugdíjas lakó, akik még bent laktak, nem találtak maguknak másik lakást. A második emeleten már lihegett Pál. Sose járt futni, és hát a testedzés se volt a legjellemzőbb rá. 172 cm -es magasságához a 87 kiló nem volt ideális. De hát manapság ki ideális? – gondolta mindig, amikor a tükörbe nézett. A harmadik emeleten kezdte el szúrni a füst a tüdejét. Körbenézett, és hallgatott. Igaza volt, az ötödik emeleti lakásból egy idős férfi kiabálása hallatszott! Újult erővel szedte a lábait, miközben a lángok a fa szerkezeten, ami már több mint 10 éve rostokolt  a ház belső udvarán lassan ereszkedtek lefele. A tűznyelvek egyre magasabbra csaptak, az amúgy is labilis épületszerkezet pedig recsegett – ropogott. A tűzoltók abban a pillanatban értek a ház elő, amint Pál felért az ötödik emeletre. Szemét csípte a füst, arcára pernye rakódott. Kiabálni kezdett: – Merre van, jelezzen! Nem hallotta a kisöreg hangját!

Újra kiáltott, még hangosabban: – Öreg, merre van, megmentem!

Ekkor meghallotta: – Erre, erre, siessenek! Pál a hosszú folyosón kerülgette a potyogó zsarátnokokat, miközben a hang irányába haladt. Az épület már nem recsegett, hanem egyre erősebb morajló hangot hallatott. Mint amikor földrengés készülődik. Először csak a lángok ropogását hallotta, de utána már egyértelműen hallani lehetett azt a mélyről jövő durva robajt, amit a ház utolsó kínjában még elüvöltött.

Az öreg hangját már egésze tisztán hallotta: – Köszönöm, köszönöm!

Ekkor ért oda az ajtóhoz: Csuhás Péter volt a táblára írva.

A ház nyögött még egyet, majd összeomlott. De csodával határos módon a falak befele dőltek, az udvarra, így Csuhás Péter kisnyugdíjas a tűzoltóautó létrájának kosarából saját szemével láthatta ahogy a ház, ahol több mint ötven évig éltek a feleségével, Ilike nénivel  (isten nyugosztalja a drága asszonyt, gondolta egy pillanatra) egy perc alatt lángoló kupaccá válik.

A tűzoltók hajnali négy óráig oltották a tüzet, ami a faszerkezet-, illetve a ház udvarán felhalmozott töménytelen mennyiségű vegyszer miatt (amit a falak javítására próbáltak sikertelenül felhasználni) húzódott el.

A törmelékek elszállításakor találták meg az elszenesedett holtestet. A házban lakó négy nyugdíjason kívül hivatalosan senki sem lakott az épületben, ezért a holtestet egy hajléktalanként azonosították, és a köztemetőben temették el, név nélkül.

Tímárt Pál főbérlője Asztalos Kornél közismert alkoholista volt. Mikor harmadik alkalommal se nyitott ajtót Tímár, Asztalos úr felnyittatta a lakást, és az ott lévő dolgokat két fekete nejlonzsákba pakolta. Az a szemét, lelépett és biztos felhalmozott nekem rezsit! – gondolta Asztalos úr, ezért a lakásban talált értéktárgyakat és műszaki eszközöket a magáénak tekintette, mintegy foglalóként, ha ki kell fizetni a felhalmozott rezsit (amit végül sosem kellett kifizetni, mert az albérlő rendesen fizette azokat!).

Bánóczi Endre, az elhunyt főnöke türelmes volt, és három napig nem idegeskedett amiatt, hogy a két beosztottja közül az egyik nem jött be. Azonban a harmadik nap után írt egy SMS -t, amiben értesítette Pált, hogy ne is jöjjön többet dolgozni oda, a munkaügyesekhez menjen egyenesen aláírni a felmondási papírokat, nomeg  a fizetését is felveheti ott. Több mint egy év után sem jelentkezett a volt alkalmazott a fizetéséért, ezért a vezetőség a munkabért visszavette, és Bánóczi Endre kiváló munkájáért kifizette jutalomnak!

Az APEH még két évig küldte a szülei lakására az SZJA bevallás elmaradásáról tájékoztató levelet, de onnan címzett ismeretlen felirattal jött mindig vissza a felszólító levél, ezért 2013. július 16 -án megszüntették az eljárást, és az adózót törölték a nyilvántartásból.

Nem maradt utána semmi, csak egy Word of Warcraft account, aminek a jelszavához kínai hekkerek nem sokkal a halála után törték fel: Csuh__P

Májkrémtett

Vasárnapról maradt két zsemlém, ezért azokat reggel induláskor gyorsan bedobtam a táskámba. Kicsit már szikkadtak, nem kétséges, hogy kell bele valami amitől ehetővé vállnak! 🙂

Bementem a Kosztolányi Dezső téren lévő kisboltba. “Örömmel” láttam, hogy hamarosan ott is Nemzeti Dohánybolt fog nyílni, de ez a történet szempontjából kevésbé érdekes. Vásároltam egy margarint, majd végig néztem a felvágott kínálaton. Szikkadt-, bágyadt-, enyhén zöldes színben tündöklő párizsikkal volt tele a hűtőpult, amihez nem volt gyomrom. Végül feltűnt, hogy van ott minőségibb májkrém is, ezért a pult mögött álló hölgyhöz szóltam:

– Kezét csókolom, a (XXX) májasból szeretnék kérni  10 dekát!

Néni arca összerándult, mintha rossz élmények jutottak volna az eszébe a szó hallatán. Kéretlenül csomagolta ki a nejlonból a májkrémet, majd elővett egy kést (aminek tisztaságáról nem voltam meggyőződve) és azzal kezdte el csiszatolni a májast. Nehezen ment, mert vagy 20 másodpercig küzdött vele, miközben az arca el – el torzult egy pillanatra. Mikor végzett, rám nézett és azt mondta:

– Hát lehet, hogy egy kicsivel több lett! Ezt a májast nem lehet rendesen vágni!

– A kicsi mit jelent? – kérdeztem vissza.

– 21 dekagramm!

Ejhh! Két zsemlét félbe vágom, akkor is csak 4×70 cm2 -es terület lesz, amire rákenek 20 dkg májkrémet, akkor hüvelykujjnyi vastagságú réteg lesz rajta. Hazavinni nem akarom, holnapra meg elfeledkeznék róla, hogy a hűtőben hagytam.

A fenti problémák cikáztak az agyamban, miközben már  replikáztam is:

– Hát az kicsit sok lesz, mégiscsak 10 deka kellene! Mert hát két zsemlém van, és….  – Elhalkultam, mert láttam, hogy az eladónőnek elborult az arca.

Az asszony látványosan rándított egyet a vállán, majd újabb nyiszatolásba kezdet, miközben az orra alatt olyanokat mormogott hogy: “szar ez a kés!”, “a májkrémből nem lehet ilyen vékonyat vágni”, “20 deka nem túl sok”, és végül: “különben is, nem volt kedvem reggel bejönni!”

Koppant a kés, az eladó papírt vett elő, és beledobott egy furcsa alakú masszát, és odabökte nekem:

– Kicsúszott a héjából, nem baj?

Éreztem a hangjából a dühöt, az életutálatot, és azt, hogy legszívesebben letaszítana a Taigetosz széléről a mélybe, mert 10 dkg májkrémet mertem kérni!

– Nem probléma, köszönöm!

Felkaptam az amorf csomagot, és elindultam a pénztár fele. Éreztem a hátamon a megvető tekintetét, szinte égette a vállamat!

Már éppen befordulni készültem a pénztárhoz, amikor megadta a kegyelemdöfést, kimondta a mondatot, amit egészen odáig keresett, a visszavágást a májkrém affér miatt, a bosszút, amely oly édes volt, mint a méz:

– És legközelebb legyen szíves a bejáratnál kosarat venni!

Finomító Kantin

Pénteken vacsorázni szerettünk volna. Én lélekben már felkészültem az El Rapido Bar -ra, de mikor odaértünk, Anett bevallotta, hogy Ő inkább egy jó kis hamburgert enne. 🙂

Huhh! Eszembe jutott, hogy pár napja olvastam a Burger Blog -on a finomító Kantinról. Menjünk el oda! 10 perces nyitott WiFi keresgélés után végre akadt egy (4 fokban ácsingóztunk az utcán!), így gyorsan megnéztem, hol is található a fentnevezett étterem!

Pfff… Széll Kálmán tértől kell még gyalogolni egy kicsit. Irány a kettes metró, majd némi gyaloglás (5 – 7 perc). Nem volt túl nehéz megtalálni, mert az egyedi dizájnt már messziről ki lehetett szúrni.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Ahogy illik, kezdjük a pozitív dolgokkal!

Egy finomító burgert, egy BBQ burgert, illetve sült krumplit kértünk. A húspogácsa zamatos volt, pont annyira volt átsütve, amennyire kell. Az íze kitűnő volt, az összetevők tökéletes arányban voltak benne. A buci házi készítésű és azt kell hogy mondjam, tökéletesen eltalált! Nem túl nagy, nem túl kicsi, nem túl gömbölyű, nem túl lapos. Pont olyan, mint amilyennek egy tökéletes bucinak kell lennie! A saját készítésű finomító szószra pedig újra csak a tökéletes jelző illik: nem folyt szerteszéjjel, baráti támogatója volt ízeiben a húspogácsának. A zöldségek aránya is megfelelő, nem nyomják el a többi ízt, de harmonikussá teszik az összhatást.

A sült krumpli valószínűleg fagyasztott volt, ezért ahhoz nem tudok hozzáfűzni semmit.

Ittunk még házi fahéjas meggy szörpöt is, de bennem nem hagyott túl mély nyomokat. 🙂 A Borrsó Bisztró szörpje jobb volt. 😛

És elérkeztünk a bejegyzés negatívabb részéhez. Mert bizony volt negatív tapasztalat is!

Talán az érkezésnél kezdeném…

Az éttermet, nem volt nehéz felismerni, de gyorsan leesett, hogy miért is kantin a Kantin! A hely maximum 12 – 14 embernek ad kényelmesen helyet (Zakkant Anettet sajnos cáfolnom kell!)!

 

[UPDATE]: A Finomító kantinos srcok jelezték, hogy az ülőhelyek száma hivatalosan 23!

Mikor odaértünk nagyjából 18 ember volt bent, ebből ~12 ember ült, a többi toporgott. Ahogy beléptünk, mi is elkezdtünk topogni, mert nem volt egyértelmű, hogy ki az aki sorbaáll, és ki az, aki már várja a megrendelt ételt. Végül találomra beálltunk egy 30 év körüli srác mögé, és IGEN, ő még nem rendelt. Ahogy közeledtünk a pult felé, egyre kevésbé lehetett elolvasni a dizájnos táblára írt dolgokat. Mivel a hamburgerek legfelül voltak, mire odaértünk a pulthoz, már csak egy fehér káoszként lebegtek felettünk.  Jópofa ez a tábla, de egy ilyen kicsi helyen vagy nagyobb betűkkel kellene kiírni, vagy a “fontosabb” ételeket lejjebb hozni!

Finomító Kantin

 

A pultos lányok kedvesek voltak, megkérdezték a keresztnevemet, majd azt, hogy mit szeretnénk. Gyorsan elhadartuk, hogy egy burger menüt kérnénk (napi leves, finomító burger, sült krumpli) és mellé még egy BBQ burgert is. Sajnos a levesek elfogytak, közölte a rendelést felvevő hölgy. Pfff!! 19:05 volt… Hezitáltunk egy kicsit, majd lemondtunk a levesről, és két burgert, és egy nagy sült krumplit kértünk.

Inni kértek valamit? – kérdezte tőlünk a másik hölgy. Miből lehet választani? -kérdeztem.

Van házi fahéjas meggy gyömbér szörp vagy a hűtőben lévő italok! – válaszolta. Hmm… kicsit gondolkoznom kellett, hogy ez most három különböző italt takar, vagy egy ital, amiben a felsoroltak vannak. Végül Anett oldotta meg a rejtélyt, mert kért házi fahéjas meggyes szörpöt. Nosza, én is azt kértem. A végösszeg 2060 Ft volt. A kezembe nyomtak egy tálcát, rajta a két szörppel! Mivel sehol se volt hely, újra topogni kezdtem, merre menjek, hova tegyem le a tálcát??

Nagyjából 5-6 percig álldogáltam a tálcával, mire az egyik kétszemélyes asztaltól felállt egy pár, és intettek, hogy menjünk oda. Leültünk. Vártunk, vártunk, vártunk…

Miközben várakoztunk az hamburgerekre, kezdtük megérteni, hogy mi is történik bent… 

Miért álldogálnak jó páran, miért ücsörögnek emberek “csak úgy”, és nem adják át a helyüket az újonnan érkezetteknek?!?!

Az ok felettébb egyszerű volt, mert káosz volt a Finomító Kantinban. Persze, lehetne ezt finomítani, de igazi fejetlenség uralkodott, amit a személyzet nem tudott megoldani.

Lássuk, mi volt az oka a fejetlenségnek:

  • Két ember vette fel a rendelést, és két ember készítette az ételeket. Egy ember bőven elég lett volna a rendelésfelvételre! Később, valószínűleg a tulaj is, beállt a rendeléseket felvenni. De könyörgök, nem annak a három – négy ételnek a nevét nehéz leírni, hanem az ételeket gyorsan és jól elkészíteni!!!
  • A rendelésekhez a keresztneveket kérték. Ebből volt rendesen kavarodás, amikor Petra rendelése készült el. A helyiségben két Petra is volt, így mindketten odamentek, de hogy bonyolítsuk a helyzetet, az utánunk érkező Péter is odament, mert nem lehetett jól hallani az étterem másik szegletében!
  • Ketten készítették az ételeket, friss alapanyagokból. Két ember pedig kevés volt ott, abban a pillanatban! Igenis be kellett volna valakinek állni a zöldségeket szeletelni, a bucit pirítani, vagy a sült krumplit sütni, hogy levegye a terhet a két szakácsról!
  • A rendeléseket kis fecnikre írták fel. volt, hogy a hamburger hamarabb készült el, mit a krumpli (vagy fordítva), emiatt aztán elcsúsztak a rendelések. Sajnos innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy elmaradjanak bizonyos rendelések!

Nagyjából 15 perc után kaptuk meg a két hamburgert, illetve a sült krumplit. Eléggé kényelmetlen volt, hogy nem volt sehol jelölve, melyik hamburger a finomító, és melyik a BBQ! A hamburgerek sapkájának leszedése se segített, mert a BBQ – ban fellelhető bacon szalonna a másikban is benne volt. Végül úgy döntöttünk, hogy a fehér szószos lesz a finomító, és a másik meg a BBQ.

Finomító Kantin hamburgerek és házi szörp

Miközben csendesen fogyasztottuk az ételeket, egyre – másra jelezték a vevők, hogy a kiszolgálás sebessége kifejezetten lassú. Végül egy középkorú hölgy osztotta ki a személyzetet, mert egy babakocsival felszerelkezett pár már több mint 25 perce ácsingózott és várt az elvitelre szánt ételére!

Miután megettük a krumplit, vettem észre, hogy járt volna hozzá szósz is, amit a kiszolgáló személyzet teljesen elfelejtett. Igaz, mi egészen jól jártunk, hiszen a fiatal pár, aki nekünk adta át a helyét, még akkor is ott várt egy hamburgerre, amikor mi már javában ettünk. Ők jóval korábban érkeztek, és a pár férfi tagjának a hamburgerét nem készítették el. Mikor ezt szóvá tette, megígérték neki, hogy azonnal kész lesz. Ekkor jelezte, hogy elvinné, és átengedte nekünk az ülőhelyét. 10 perccel később még mindig a hamburgert várták!

És végül még egy észrevétel! A hamburgerek mérete nem közelítette meg a sarki burgeresét. Ezzel nem is lenne baj, mert vastag a húspogácsa, de egy kifejlett férfinak egy ilyen hamburger nem elég! Krumplival együtt már talán elmenne, de azt külön lehet csak hozzá kérni!

De ha egy kicsit utána számolunk, egy BBQ burger 990 Ft, egy nagy krumpli 490 Ft, és még hozzá egy házi szörp 350 Ft. Ez összesen 1830 Ft! Ennyiért a Wikingerben két giga hambugert kapok, ami szintén házi készítésű!

Tudom, hogy nincs jogom beleszólni, de ha én lennék a tulaj, akkor a hamburgerhez alapból adnám a kis krumplit (ajándékba). Ha szeretne a kedves vevő hozzá szószt, akkor azt vegye meg! 🙂

Nem terveztem, hogy ennyire negatív kritikát írjak, de sajnos ez is szükséges ahhoz, hogy egy étterem jobbá váljon.

Végül, hogy az egész történetnek azért legyen pozitív befejezése, utóbb kiderült, hogy a facebook.com -on meghirdetett nyitási akciónak (30% kedvezmény) köszönhetően volt ekkora tömeg! Bízom benne, hogy a fenti problémákat mihamarabb orvosolják, és a Finomító Kantinból egy jól működő, sokak által látogatott étterem lesz, hiszen az ételeik finomak, és az ott dolgozókon látszott a lendület!

Berkeley DB error: PANIC: fatal region error detected; run recovery

Ezt a csodás hibaüzenetet olvastam, amikor ma reggel belenéztem a levelező szerver levelezési naplójába. Először kicsit megijedtem, majd jobban megijedtem, mert ez nem jelent semmi jót.

Végül megnyugodtam, mert a javítása sokkal egyszerűbb, mint az ember gondolná. Két lehetősége van a rendszergazdának:

  1. Tökölni a Berkeley DB recovery funkciójával: db_recovery /xxx/retry
  2. Törölni a fájlt, majd újra indítani az Exim -et! Ugyanis az Exim induláskor saját maga létrehozza a fájlt, hogyha nem találja meg! 🙂

ABEV ÁNYK és a Windows 7 64 bit

Ma délelőtt szükségem lett volna az ABEV ÁNYK alkalmazásra egy nyomtatvány ellenőrzése miatt, így az APEH (elnézést, most már a sokkal szimpatikusabb NAV) honlapjára felmásztam, és letöltöttem. Pár nappal korábban telepítettem a Windows 7 64 bites verziójához a Java hetes verzióját, ezért probléma nélkül elindult az online telepítő. Pár percen belül már a gépemen is volt a program, nosza, kattintsunk az ikonjára!

PAFF!! Egy fekete ablak ugrott fel, de el is tűnt azonnal! Még háromszor próbálkoztam, de semmi eredmény. Ellenőriztem a futtatható fájlt, a c:\User\Public\abevjava\abevjava_start.bat -ra mutatott. Parancssor indítás, batch fájl indítás, majd pár hibasor, de az ÁNYK nem akart elindulni! 

Ellenőriztem, és a következőt találtam:

@CALL .\setenv.bat

@%ABEV_JAVA_HOME%java %MEMORY_OPTS% -jar boot.jar

@%ABEV_JAVA_HOME%java %MEMORY_OPTS% %TUNING_OPTS% %RUN_OPTS% -DentityExpansionLimit=128000 -jar abevjava.jar cfg=cfg.enyk %1 %2 %3

Mint látszik, a java.exe -t futtaná az ABEV_JAVA_HOME környezeti változóban beállított útvonalon. De bíz olyan nincs, ugyanis azt elfelejtette beállítani.

Utánaolvasás a NAV honlapján, ott figyelmeztetnek, hogy a 64 bites Java -t töltsem le, csak az lehet a hiba! Ellenőrzöm, azt töltöttem le!

Létrehoztam a környezeti változót kézzel, de ez se segített, mert az útvonalban szóköz van (Program Files), ezért egyfolytában hibát dobott. Ha az útvonalat macskakörmök közé tettem, akkor a batch fájl lett hibás, hiszen a futtatandó program kívül esett az útvonalon.

Végül kilistáztam a dir /X -el a Program Files könyvtár rövid alakját, és ezt írtam be a környezeti változóba. És láss csodát, elindult az ÁNYK!

És akkor íme a lépések, ahogy meg kell oldani:

  1. Start menüre kattintás
  2. Számítógép -re jobb oldali gomb, majd Tulajdonságok
  3. Speciális rendszerbeállítások
  4. Környezeti változók
  5. Rendszer változóknál Új… gomb
  6. Változó neve: ABEV_JAVA_HOME, változó értéke: C:\PROGRA~1\Java\jre7\bin\
  7. Mentés
  8. Ablakok bezárása
  9. A számítógépet újra kell indítani, hogy a környezeti változó “életbe lépjen” (Köszönet Zs -nek az információért!)
  10. ÁNYK indítása

Diplomairigység

Nem újkeletű azon tapasztalatom, hogy vannak emberek, akiknek diplomairigységük van. Lelki probléma a javából!

Jellemző szimprómái:

  • A diplomásokra lekicsinylő megjegyzéseket tesz: “Ezért tanultál 5 évet, hogy ezt se tudod?”, “Ezt nem tanították az egyetemen?”
  • A diplomát rendszerint egy felesleges és haszontalan dolognak állítja be: “És attól, hogy diplomád van, jobb ember vagy?”
  • Zavarja, ha az egyetemi évekkel-, tanulmányokkal-, meg úgy általában a diplomával kapcsolatos téma merül fel
  • Saját szakmai tudását fitoktatja, ha egy diplomás embernek problémája van
  • Szereti kioktatni a diplomásokat
  • Élvezettel vesézi ki a diplomások által készített dolgokat (legyen az egy program, tervdokumentáció, tervrajz), rámutatva minden kis hibára
  • A diplomások által elkövetett hibákat kiemelten súlyosnak tekinti, és ezt szívesen hangoztatja szélesebb plénum előtt

A munkatársaim 95% -a diplomás, így könnyű a maradék 5% áskálódásait észrevennem. Szörnyen szánalmas a hozzáállásuk, és a kapálózásuk. 

Számomra ez azért furcsa, mert ha én észrevennék egy hibát, amit egy professzor követett el, akkor nem fikáznám-, szitkozódnék, hanem jelezném neki és próbálnék segíteni.

http://frissdiplomas.hu/palyakezdo_abc/szakertoi_tanacsok/a,1

Szerver telepítési mizéria

Már túl vagyok rajta, de az elmúlt két hét eléggé dühítő volt. Az egész úgy kezdődött, hogy a Proserver -től felhívtak és közölték, hogy túl keveset fizetek a szerver hoszting szolgáltatásért. Ez nem véletlen, személyesen az ügyvezető igazgatóval sikerült kiegyeznem ebben az összegben. Nem volt kedvem vitatkozni, mert így is – úgy is módosítani kellett volna a számlázási adatokat, így a kellemest a hasznossal összekötöttem, és átvittük Balázzsal a szervert egy másik céghez.

Ezzel nem is lett volna gond, viszonylag simán ment minden. Proserver -nél gép leállít, bepakol kocsiba, átrobogtunk a Victor Hugo utcába, ott berobogtunk a BIX -hez, ahol bíz nem találtuk a céget! 😀

Némi nyomozás után kiderült, hogy egy másik épületben vannak. Rohanás át oda (mert a szerver leállásra 1 – 1.5 órát számoltunk), szerződést megír, gép átad, beállítottam rajta mindent, ami eszembe jutott. De valami nem volt tökéletes, mert néha megtalálta a DNS szervert, néha nem.

Sebaj, ezt majd otthonról. Anettel a Gödörben találkoztam, nagyjából 1.5 óra múlva értünk hozzá. Ekkor már 2 elégedetlen ügyfél levele fogadott!

Valóban, a webmail nem működött, helyre ráztam.

Jött a következő probléma, néhányan nem tudták leszinkronizálni a IMAP -on keresztül a leveleiket. Pff.. Cirka 3 órás kutatás után találtam meg a megoldást. A portscan ellenes alkalmazás rámászott az IMAP portra, és az IMAP nem tudta rá bind -olni magát! Ez is javítva.

Ekkor azért kezdtek el panaszkodni az ügyfelek, hogy beragadnak, vagy el se mennek levelek. Újabb körök, mire rájöttem, hogy a reverse DNS nem lett beállítva. Ezt a legtöbb (saját levelező szerverünk is!) utálja, és nem fogadja be a leveleket. Gyorsan írtam a colocation szerverterem supoourtjának, akik jópár órával később beállították.

Jelenleg itt állunk, remélem, több probléma már nem lesz vele!! 🙂

Szétcsúszva

No, nem én, hanem az Microsoft Live Messenger!

Tegnap produkálta ezt  vicces arculatot a gépemen, miután (mondhatni szokásos) internet szakadás volt a céges hálózaton.

1 2 3