Buffalo

 

 

 

 

 

Nos, a Dürer kert, akármennyire is próbálja azt a látszatot kelteni, hogy romkocsma, és akármennyire is próbálja elhitetni az emberrel, hogy ez egy szörnyen laza hely, ahova ha betérsz, szörnyen laza vagy, mégis drága! Két Soproni sörért ezer forint szerintem húzós (a boltban ugyanezt az üveget 180 Ft -ért tudom megvenni!).

 

A hely lepukkant, mint általában a romkocsmák, Kati szörnyen elérzékenyült, mert amikor az ELTE -re járt, abban az épületben volt néhány előadása, ahol most a vécés néni csücsül, és ellenőrzi a ki és bemenőket!

 

Miután a Hősök terétől sikerült elsétálnom a Dürer kertbe, és megittunk egy – egy sört (illetve Cinki kettőt, a nagy izgalomra! 🙂 ), szépen elsétáltunk a Buffalo nevű étterembe. Kicsit többet vártam, mint ami hirtelen elénk tárult… 🙁

 

Nem vagyok sznob, de ennél szebb és kulturáltabb helyet is láttam már! Általános véleményem az, hogy a magyar éttermek 90% -a rendetlen és időnként még koszos is. Itt kosz nem volt, de olyan rendetlen érzésem volt folyamatosan. Ha másért nem, akkor a berendezés miatt mindenképpen. Volt ott indián törzsfőnökről portré fotó, golf ütő, amerikai baseball játékosról fénykép, néger jazz zenész torzó, szarvasmarha bőr kárpit, és még sorolhatnám… 

 

De végül nem a lakberendezés miatt mentünk oda, ezért rendeltünk is. A választékuk viszonylag széles, és az amerikai életérzést adja vissza. Én egy csokis – jalapelo paprikás dupla hamburgert rendeltem, illetve pancake -et juharsziruppal. Gabi sajtos – hagymás hot-dog -ot illetve normál hamburgert, Vizsó sima hamburgert, Cinki szintén dupla méretűt, és Kati is valami egyszerűbb, szokványosabb hamburgert választott.

image

Az ételek finomak voltak, az enyém különösen meglepő volt, hiszen keverve volt a csokoládé szirup, a ketchup és a jalapelo paprika, ami egy elég érdekes ízorgiát okozott, mikor a hamburger húsra is ráharaptam.

Összességében a hamburgerek nagyon finomak voltak!

A pancake nem helyben sütött volt, hanem szerintem fagyasztott, ezt megerősíti az is, hogy 30 perccel később már nem tudott hozni a felszolgáló srác, mert elfogyott. 🙂

Az árak nem túl elrugaszkodottak, de nem is VI kategóriásak. Vidák Gabi által választott brownie vanília szószban eléggé ínycsiklandozóan nézett ki, és jópofa színes cukordísz is volt rajta!

Ha tízes skálán kellene értékelnem, a hetes közelébe tenném, az interior sokat rontott a véleményemen. 🙂

Miután megvacsoráztunk, visszaballagtunk a Dürer kertbe, és még egy – egy sört ittunk a “nagy izgalmakra”! 🙂

Hasonló bejegyzések

Related Posts