Az első kvasz ital

Elkészültem vele. Meglepő, nem olyan, mint amilyet a boltban vettem. 

Az eredeti orosz kvasz recept alapján készült kvaszom (ne tessék nevetni!! :P) furcsa egy jószág lett. Egyrészt a cukor és a méz édessége elillant, helyette ütős alkohol lett belőle. Ezért egy kanál mézzel felütöttem. És megtörtént a csoda! 

A szüretlen sörre emlékeztető állagú ital lett belőle, aminek az illata a pirított rozséra emlékezetet (mert hát megpirítottam a rozskenyeret!), az íze pedig… 

Ha azt írom, hogy szokni kell, akkor nem hazudok! Mintha édesített kovászlét inna az ember, ami megbuggyant! 😀

De hogy védjem a mundér becsületét, egy – két korty után már egészen élvezhető, sőt, én egy enyhe dió ízt is éreztem benne!

És ami a legmeglepőbb, hogy nagyon frissítő, és sok benne a vitamin, illetve nyomelem (köszönhetően a rozsnak!).

Ha ezt elfogyasztottam, akkor megpróbálok szerezni sörélesztőt, és egy másik recept alapján (amihez rozslisztet kell pirítani, illetve menta is kell bele) elkészíteni!

Hamarosan megnyitja kapuit a Keve féle kvasz üzem! 😀

 

Eltelt 10 perc, és hát érezem az alkohol hatását, szóval egyértelműen alkoholtartalmú italt sikerült 1.5 nap alatt készítenem! Azt hiszem, ez tipikus egyetemista ital, hiszen rozskenyér, cukor, víz és méz és egy kelesztő tál kell csak hozzá, és másfél nap múlva már indulhat a bódulat!!!

Hasonló bejegyzések

Related Posts