Miért Svédország, és nem Svédia?

Amikor kint voltunk Dániában, ezen gondolkoztam. Miért nem Dánország és Svédia?

A magyarázatot Faragó Imre, okleveles térképész előadásának az anyagában találtam meg.

Idézek belőle:

Államnevek (országnevek)

A különböző államalakulatok magyar elnevezéseinek – főleg Európa tekintetében – kialakulása a középkorra nyúlik vissza.

• Rövidalakos államnév: a mindennapi kommunikációban használt államnevek. A magyar nyelvben előforduló típusok:

– Történelmi kialakulású (magyaros) államnév: jellemzője, hogy a név utótagja legtöbbször az „ország” , ritkábban a „föld” szó, előtagja általában népnév. pl.: Svédország, Lengyelország, Spanyolország, Szváziföld stb.

– Újabb alakulású (latinos) államnév:   a név a latin névből magyarosodott változat, ez esetben mindig „ia” végződésű. pl.: Szlovákia, Románia, Ausztria, Norvégia stb.

– Egyéb, idegen névből alakult államnév: a név idegen névből magyarosodott. pl.: Ukrajna, Egyiptom, Malajzia stb.

A térképeken legtöbbször a rövidalakos államneveket használjuk. pl.: Magyarország, Csehország, Románia, Ausztria, Svédország stb.

• Hosszúalakos (hivatalos) államnév: az illető ország hivatalos, az államformára is utaló, több szóból álló neve.  pl.: Magyar Köztársaság, Cseh Köztársaság,  Osztrák Köztársaság, Svéd Királyság, Izrael Állam stb.

Egyes esetekben a hosszúalakos név megegyezhet a rövidalakos névvel. pl.: Románia, Kanada stb.

Eredeti magyar névalakok

Kialakulásuk a honfoglalástól adatolható. E névtípusban a magyarok által megismert nép kialakult magyar nevéhez kapcsolódott az ország, kevésbé szervezett állam esetében a föld végződés, vagyis az államnév a nép nevéből képződött.

Ilyen nevünk főképp Európában élő népek államaira vonatkozik és kialakulásuk a megismeréssel párhuzamosan a középkorra nyúlik vissza (Franciaország, Németország, Spanyolország, Horvátország, Lengyelország, Csehország, Svédország, Oroszország stb.)

Az -ország végződésű államneveink nagy része a középkorban államisággal rendelkező népek államterületének elnevezésére fejlődött ki. A későbbiekben már kisebb számban jöttek létre ilyen végződésű nevek (pl:. Finnország), illetve nem maradtak használatban (pl.: Angolország).

Ugyanakkor számos esetben szépirodalmi, történeti forrásokban előkerül a -hon, -föld végződésű államnév használata. Ilyenkor a népnévhez a két előbbi főnév kapcsolódik. pl.: Tatárföld, Lengyelhon, Frankhon stb.

Másodlagosan alakult magyar névalakok

A középkor folyamán a hagyományos magyar államnevek mellett folyamatosan előtérbe kerülnek, majd uralkodóvá válnak a latinból keletkezett -ia végződésű államnevek. Ezek alakulásukat tekintve később kerültek nyelvünkbe, de valójában párhuzamosan alakultak az -ország végződésű nevekkel.

A magyar nyelv minden leírásokból, elbeszélésekből ismert terület, ország nevét a latin érintkezési nyelv miatt  az -ia végződésű néven ismert meg, és sokszor később változott át e név a hagyományosabb és magyarosabb -ország végződésűre. Az -ia végződésű nevek másik keletkezési körülménye az újabban alakult államok esetében fedezhető fel, és ez az alakulási tendencia napjainkig nyomon követhető (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia stb.).

Idegenből egyénileg alakult névalakok

Az Európától távol fekvő, de sokszor friss alakulású európai országok magyar nevei legtöbb esetben teljesen idegen eredetűek, nem egy mind a mai napig helyesírásilag is idegen (Chile, Botswana, Ecuador stb.). E magyar nevek az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan alakultak ki, mígnem a magyar helyesírási szabályzat megalkotásakor jutottak némiképpen nyugvópontra. Egy sor állam magyar neve az utóbbi évtizedekben vált magyar helyesírásúvá.

Az államnevek esetében, még a hagyományosnak tekinthető európai államokra vonatkozó névadási folyamatban is igen keveredett állapot uralkodik. A névadás folyamatában több nem tisztán látható és érthető folyamat együttes hatása érvényesült. Ezek okozták, hogy a nagyjából azonos korú, illetve egy időben azonos jelentőségű királyság megnevezése eltérő típusú névként került a magyar használatba, ilyen Portugália és Spanyolország vagy Svédország és Dánia esete. Hasonlóan ellentmondásos a balti államok elnevezése. A nagy középkori múlttal rendelkező Litvániára a latinos alakot, ugyanakkor az 1920-ban függetlenné váló Észtországra, és Lettországra a hagyományos magyar alakot használjuk. Sok furcsaság van a közvetlen szomszédságunkban is. Minden szomszéd nemzetnek megvan a magyar nyelvű népneve, államaik nevét azonban  – egy,  Horvátország kivétellel – az idegen nevekből és -ia végződéssel használjuk.  Így lett Oláhországból Románia, Rácországból Szerbia, de van eredeti magyar neve a szlovákságnak (tótok), részben az ukránoknak (ruszinok), illetve szintén részben a szlovéneknek (vendek).

A névadási anomáliák feloldására a XIX. század végén próbáltak megoldást találni, de ezek mind kudarcot vallottak. A magyar köznyelv nem fogadta be a Norvégország, Dánország, Osztrákország, Skótország, Angolország stb. újításokat, tehát nyilvánvalóvá vált, hogy egyre inkább a latinos alak térhódítása érvényesül és mára a hagyományos alak kisebbségbe szorult. A XX. század új államalakulatainak elnevezéseiben egy-két hagyományos név felújult (Finnország, Fehéroroszország), de alapvetően az előbb említett tendencia érvényesült.

Forrás: Faragó Imre: Földrajzi nevek (7. előadás)