Csirkeláb leves

„Legyen nyolc!„, mondta kicsit hangosabban is a kelleténél az öreg hölgy. A henteslegény nem haragudott rá, tudta, hogy kicsit nagyothall Margó néni.

„Nyolc csirkeláb! Tecci’ még kérni valamit?„, kérdezte most a henteslegény felemelve mély bariton hangját. Óvatosan megvakarta azzal a kezével az ülepét, amivel még nem fogott húst.

– Van nagyon szép csirkemellem! Pár perce hozták!

Margó néni elgondolkozott. Lassacskán 52 éve házasok, és az öreg ma ünnepli a 70. születésnapját. Mi lenne ha…? Szinte már hangosan mondta ki ezeket a szavakat. Emlékeiben felelevenedtek azok a napok, amikor az öreg még az esztergályos műhely vezető oktatója volt. Minden nap 12:15 -kor érkezett haza ebédelni. A szakmunkásképző csak 5 percre volt, útközben az öreg mindig bement a Hárslevelű kocsmába egy kisfröccsre. Szigorúan szomjoltás végett! Margó már hozta is a húslevest, aranyló zsírgömbökkel a tetején, sok zöldséggel, csirkenyakkal, csirkelábbal!

A nyugdíjuk kevéske volt, pedig mindkettőjüknek hetedikén hozta a postás, de erre a szép napra az öreg megérdemelne valami különlegeset!

– Tudja mit Lacikám, adjon 40 dkg -ot a csirkemellből, és két szép nyakat is! A lábakat beteszem a frizsiderbe, jó lesz az jövőhéten is!
– Mindösszesen hatszázhetvenöt forint!

Margó néni hosszan keresgélte az 1969 -ben, két hetes Siófoki nyaralásuk alatt vásárolt bőr pénztárcájában az aprót. Nem sikerült megszámolnia, mert az orráról az okuláré lecsúszott. Apró tenyerébe borította a sok csilingelő pénzt, és a pult felett odadugta a henteslegény orra alá remegő kezét.
A henteslegény kiválogatta az aprót, majd hangosan odaszólt Margó néninek:

– Köszönöm, megvan! Jövőhét kedden hoznak igazán friss töpörtyűt! Félre tegyek belőle egy keveset?
– Nem kérek drága, köszönöm!
Margó néni visszaöntötte a kezében maradt aprópénzt, majd összepattintotta a pénztárca fém csatjait. „Már csak egy kis zöldséget kell vennem!„, gondolta.
A szomszédos zöldségesnél széles mosollyal fogadta Aranka a hatvanas, túlsúlyos eladó. Arcán a májfolt mintha nagyobb lenne ilyenkor, augusztusban, gondolta Margó néni, de csak egy egész rövid ideig tanakodott ezen, mert sietnie kellett.

– Aranka drága, adjon nekem 3 szem krumplit, 2 szál fehérrépát szárával, 2 szál sárgarépát, abból a hosszabbikból, egy kis fej zellert, és van még abból a szép paszternákból, amit kedden nézegettem?

Aranka kómótosan rajta a mérlegre, majd a zacskóba a zöldségeket. Ügyelt arra, hogy egyik kezét mindig a mérleg oldalán pihentesse mérés közben, és így jusson egy kis anyagi előnyhöz ebben a csúnya és zord gazdasági válságban!

– Nyolcszáz forint lesz kereken!

Margó néni elővett egy ezrest a pénztárcából, és kicsit sopánkodott magában, hogy manapság szinte naponta mennek fel a zöldségek árai!

– Aranka drága, adjon kétszázért aszalt szilvát!

Margó néni tudta, hogy az öreg imádja az aszalt szilvát. Sajnos ritkán tudnak enni ilyen drága dolgokat! A Tibor, Aranka néni kevésbé kedvelt unokaöccse szokott karácsonyra hozni csomagot, amiben a kávé, csoki és ital mellett aszalt gyümölcsök is vannak. Az öreg ilyenkor csillogó szemekkel veti rá magát, az aszalt szilvára, és kettőt – hármat elrágcsál. Vigyáznia kell a vércukra miatt, ezért 6-8 nap alatt fogynak csak el a gyümölcsök. Pedig milyen jót tesz a székletének! Olyankor a szorulás messze elkerüli az öreget!

Nehéz volt a visszaút! Amióa volt az a csúnya combnyaktörése, nehezére esett a hosszú séta. A Kemenesinével akkor romlott meg igazán a jó viszonyuk. Többször is kérték, hogy ne a járdára öntse a felmosóvizet! Télen gyorsan odafagy, és utána veszélyes jégpálya lesz belőle.
Az első lépéseknél még észre se vette, hogy fagyott a járda, hiszen az apró hópihéket csodálta, ahogyan egymás után libegtek a szürke felhőkből.
Amikor a jeget észrevette, már régen késő volt, hiszen akkor már egy balerinát megszégyenítő terpeszben ült a járda közepén, és szörnyen nagyot koppant a feje, ahogy hátradőlt. Talán az agyarázkódás miatt, vagy egyszerűen a csodálkozástól, de észre se vette, hogy eltört valamilye. A szomszéd ruhaüzletből kiszaladó eladóhölgy szavait még értette, de aztán elsötétült minden. Az öreg arcát pillantotta meg először, szürke volt, és üveges a tekintete. Margó néni kérdezni akart, de a bordáit is megütötte, ezért a beszéd is a nehezére esett. 4 hónap kellett, hogy felépüljön. Négy kínosan hosszú hónap. És utána még két hónap gyógytorna, hogy jobb lába újra rendesne tudjon mozogni. Kemenesiné azóta is a járdára önti a vizet, igaz már csak akkor, hogyha Margó néni nincs a közelben!

A postáson kívül más is járhatott délelőtt a házban, mert két meghívó is be volt dobva. „Utazás busszal Szentgothárdra, kétszemélyes ebéd a Hársas Vendégházban, minden vendégnek ajándék, és csak 1800 Ft / fő”. Két éve voltak egy nagyon hangulatos túrán Tihanyban. Megcsodálták a pamutderékaljt, amiből rendeltek is kettőt, és egy nagyon finom vacsorával is vendégül látták Őket. Az öreg azóta is használja, a mára kicsit elrongyolódott majdnem pamut terméket!
A négyemeletes házban nem volt lift, ezért Margó néninek 48 lépcsőfokot kellett megtennie ahhoz, hogy feljusson a második emeleti lakásukba.
Az öreg, ma is bement az esztergályos műhelybe, „az igazi szakmai tudás manapság már ritka”, szokta mondogatni, ezért segíteni próbál a fiataloknak. Margó néni tudta, hogy a műhelyben meghallgatták az öreget, de a tanácsait nem nagyon veszik komolyan. Megtűrt, öreg bútor, szokta mondani Korcsmáros, a műhely új vezetője.

Margó néni feltette a hideg vizet, óvatosan beletette a csirkemelleket, majd a zöldségeket, és lassú lángon főzni kezdte. Nagyanyja mutatta meg neki, még amikor tizenéves volt a húsleves főzésének fortélyait. A fűszereket óvatosan adagolta, és a végén egy csipet sáfrányt is tett bele. Nagy kincs volt ez a sáfrány, a kis dobozt a szomszéd Sárika hozta Spanyolországi útjáról.

Kilenc órakor óvatosan leszedte a habot a leves tetejéről. Egy régi ón kanállal belekóstolt, a villával megszurkálta a húst.
Tizenegy óra volt, az öreg már 4 órája az esztergályos tanoncokat piszkálta, Margó néni pedig elkezdte ízesíteni a levest. Sose mérte ki az adagokat, az évek során már érzésből sózta a levest. Megkóstolta, majd csettintett egyet a nyelvével. Igen, tökéletes! Régen érezte már a csirkemell édeskés ízét a nyelvén.

Óvatosan kiszedte a zöldségeket, és feltette a tésztát főni. Tizenkettő nulla ötre el kell mindennek készülnie. Születésnapi meglepetés leves lesz!

Tizenegy óra ötvenkor egy villa segítségével kiemelte a halványsárga levesből a csirkemell darabokat, majd óvatosan átszűrte. Már csak tálalni kell, gondolta magában. Elővette a szobai nagy szekrényből az esküvőjükre kapott aranyszegélyes tányérokat, és az ünnepi evőeszközöket. A 48 darabos készlet az évek során megfogyatkozott, de nem is volt már rá szükség. A fia és az unokák ha jönnek karácsonykor, akkor is csak 1-2 órát maradnak, felkapják a bejglit, majd rohannak haza.

Tizenkettő óra. Margó néni fülelt. Várta, hogy az óvárosi templomban elüssék a delet. Ahogy meghallotta a harangszót, számolni kezdett. Kihúzta a kredenc fiókját, és elővette a Manyikától kapott díszszalvéták közül kettőt, és ügyesen az evőeszközök alá csúsztatta.

Ekkor meghallotta az öreg szuszogását. Lassan és komótosan ballagott fel a lépcsőn, közben nagyokat fújt. Az ajtónál megállt, két három nagy levegőt vett, majd előhúzta a kulccsomóját és  a megfelelő kulcsot a zárba illesztette.

Nem találta el!

Már az öreg szeme se a régi. Pedig Jankó, a fia még színes műanyagokat is tett a kulcsok fejére, hogy könnyebb legyen megtalálni, de az öreg tüntetőleg levette azokat! Harmadik próbálkozásra sikerült a kulcsot elfordítania, és kinyitnia az ajtót. A nagy tömör ajtó nyekeregve nyílt, nem volt aki megzsírozza!

Magró néni kitopogott az öreg elé az előszobába. Megcsókolta az arcát, majd segített neki levenni a könnyű nyári cipőjét.

– Gyere papa! Ünnepi ebédet főztem neked!

Az öreget így invitált be a konyhába, ahol már az ízlésesen megterített asztal várta. Az öreg leült, és nyakába tette a díszszalvétát. Margó néni villával néhány zöldséget tett a mély tányérba, majd a frissen főzött tésztából is szedett. Ezután belemerte a levest, és az apróra  kockákra vágott csirkemellből is szórt a leves tetejére.

– Boldog születésnapot!

Margó néni megpaskolta az öreg vállát, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.

Az öreg kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert bizony elfelejtette ezt a jeles napot. Halkan megköszönte, majd elkezdte kanalazni a levest. Forró volt, ezért óvatosan merte a szájába. Egyik kanalat a másik után. De mintha lassulni látszott volna a mozgása. Meg – meg állt, és pár perc múlva, amikor még a tányér 3/4 -ig volt a leves, letette a kanalat, és nagyon szomorú lett.

Margó néni ránézett. „Biztos az unokák hiányoznak neki! Vagy lehet, hogy ajándékra vágyott volna?”

Az asszony ezen tűnődött, miközben az öreg szomorú arcát vizslatta.

Az öreg ráemelte szürkéskék szemét, és megköszörülte a torkát.

Ötvenkét éven élünk együtt! Sok mindent megéltünk együtt, világháborút, gazdasági válságot, szülők nagyszülők, barátok halálát! Eltemettük két gyermekünket is. Együtt néztük, ahogy a kommunizmus utolsó darabja is elenyészik az évek során… Minden pénteken húslevest főztél nekem, sok zöldséggel, és csirkelábbal. Ez a leves volt, ami számomra az etalont jelentette. Ha nem volt, éheztünk, ha volt jól éreztem magam.

Miért kellett pont a hetvenedik születésnapomat elrontanod ezzel a húslevesnek nem nevezhető valamivel???

Margó néni szeme könnybe lábadt. Ismerte jól az öreget, ismerte minden tulajdonságát, tudta minden titkát. De arra sose gondolt, hogy az öreg ennyire utálja a csirkemellet!