A taxis mutyi

Őszintén bevallom, nem szoktam gyakran taxi -val járni. Sőt, talán ha évente egy – két alkalommal ráfanyalodok, akkor már sokat mondtam.

De mit csináljon az ember akkor, ha nincs autója vagy szeretne alkoholos italokat fogyasztani, magyarul a fővárosban szeretne lumpolni egy kicsit?

  • Szerez alvóhelyet barátoknál,
  • Elcsípi az utolsó Érdre induló buszt (23:50),
  • Kivárja az első Érdre induló buszt (5:30),
  • Taxival megy haza.

Két hét alatt kétszer sikerült olyan helyzetbe kerülnöm (no azér nem kell megijedni, nem volt ez “helyzet”), hogy hajnali kettőkor ott álltam a Ferenc körúton és tanácstalanul néztem magam elé.

Első taxis

Mivel szörnyen hideg volt aznap éjjel (vagy inkább hajnalban), ezért a Boráros térnél leintettem egy taxist. Megkérdeztem tőle, hogy mennyi a fuvardíj Érdre. Pökhendien annyit válaszolt csak:

Majd a taxióra megmondja.

Azt hiszem, itt kellett volna tovább engednem, de én balga szerettem volna már hazaérni.Kötöttem az ebet a karóhoz, és megkérdeztem újra: De mennyit szokott a taxióra “mondani” hogyha 20-22 km -t kell megtenni. Itt már kicsit visszavett, és fejben kalkulálni kezdett: 5.000 – 5.500 Ft.

Más lehetőségem nem lévén, beszálltam, és elindultunk. Én időnként odapillantottam a taxiórára, és pár perc után elkezdett nyúlni az arcom. Alig értünk át a Petőfi hídon, már 1.800 Ft -nál járt. Rövid kalkuláció után arra a következtetésre jutottam, hogy az 5.000 Ft gyanúsan kevés.

Ahogy kiértünk az M7 -re, már 3.500 -nál járt az óra! Végül, amikor az érdi M7 -es lehajtóhoz értünk, már 7.200 Ft volt. Nem akartam magamat még durvább kiadásba hajszolni, ezért az első buszmegállónál megállítottam, és szenvedő arccal fizettem ki a 7.500 Ft -ot.

Gyors fejszámolás, és rögtön kijött, hogy nagyjából 19 km -t tettünk meg. Azaz 7.500 / 19 = 395 Ft / km -es díjjal vitt haza!

Második taxis

Maradhattam volna Budapesten (meginvitáltak kedvesen), de a népszámláló biztos hölgy másnap reggelre ígérte magát. Puff, illik ott lenni, hogyha már lebeszéltük… Hazamegyek.

Már trükkösebb voltam, és az éjszakai járattal a Corvin köztől elmentem egészen a Móricz Zsigmond körtérig, onnan kiséltáltam a Kosztolányi térre, és oda rendeltem a taxit. És itt nagyon fontos az a szó, hogy: RENDELTEM!

A taxis pillanatok alatt ott volt (2 perc se volt), és bekérte a címet. Majd beállította a taxiórán a hármas kódot. Elindultunk, közben beszélgettünk, elmondta, hogy alig 4 hónapja taxizik, és nagyon fárasztó. Ahogy az M7 -re értünk, a taxi órán beállította az 1 -es kódot. Megkérdeztem tőle, hogy ezt miért kell módosítani?

Elmondta, hogy városon belül hármas-, míg Budapest területén kívülre az egyed kóddal kell vinnie az ügyfeleket! Nem volt forgalom az M7 -en, ezért cirka 15 perc alatt hazaértünk. A taxiórán nagy meglepetésemre 3.800 Ft -ot pillantottam meg! Adtam 4.200 Ft -ot a sofőrnek, mert gyors volt és szimpatikus.

Újabb gyors fejszámolás, 17 km -t tettünk meg, azaz 3.800 / 17 = 225 Ft / km díjjal szállított! Rendben, hogy az út szélén intettem le az egyes versenyzőt, de 170 Ft / km -es különbség azért vérlázító!!!

Konklúzió

Újabb élettapasztalattal gazdagodtam: út szélén taxist leinteni NEM szabad. És itt egy kis reklám, a Taxi Plus sofőrje volt az, aki nagyon korrekten és becsületesen járt el!

Related Posts