Ajtók készen vannak

Felkerültek a tolóajtók a helyükre, illetve azok az ajtók is rendbe lettek vágva, amiket én nem tudtam megcsinálni.

Ami jó: szépek az ajtók.

Ami rossz: túl zártnak érzem a teret… Eddig ajtók nélkül nyitott volt az egész, tágasabbnak tűnt.

A két szakember egy igazi attrakció volt. Egyikük Róbert, valószínűleg ő volt a főnök. Csendes, inkább magányosan dolgozó ember lehet. A másik Józsi, a „tedd – ide – tedd – oda” ember aki mindig a munka rosszabbik felét kapja, de azt se tudja megoldani. 

A két ember viszonya még érdekesebb volt. Róbert magázta Józsit, míg Józsi tegezte Róbertet (csendőrpertu). Amiért ez érdekes, mert a csendőrpertu tegezője általában a főnök, míg a magázója a beosztott. Náluk fordítva volt.

Nagyjából ilyen volt a párbeszéd a munka alatt:

– Józsi, jöjjön ide, és tartsa!

– Rászereljem?

– Nem, Józsi jöjjön ide, és tartsa! Csak ennyit kértem!

– Hozzam a csavarhúzót?

– NEM! Józsi, jöjjön ide, és csak egyszerűen tartsa, majd én rácsavarom!

– De a csavarhúzót ne adjam oda?

– Áhhh! Hagyja, majd én tartom és rácsavarom! Addig szerelje össze a keretet!

– Hozom a csavarhúzót! 

– Józsi, a keretet szerelje, a csavarhúzó már nem kell!

Szerencsétlen Róbert végezte a munka 85% -át, míg Józsi inkább csak olyan statisztának, vagy inkább szükséges koloncnak volt csak.

Így el is húzódott a szerelési idő, mert ha Róbertet hívták telefonon (megrendelések, beszállítókkal vitatkozás, partnerek telefonszámának megkeresése), addig Józsi kiment a teraszra cigizni, vagy rácsodálkozott a képernyőmön futó krikszkrakszokra…. 😀