Mindennapi gondolatmorzsák

Képek-, gondolatok-, és minden más!

Hit enter after type your search item
Mindennapi gondolatmorzsák

Képek-, gondolatok-, és minden más!

Izomláz

Avatar photo
You are Reading..

Izomláz

Tegnap reggel találkoztam bátyámmal, és kimentünk az érdi lakáshoz. Először a vízszerelő jött, aki pár csapot meg radiátort szerelt fel, majd miután befejezte, neki kezdtünk a dolgozószobának. Bele kellett rázódnunk, hogy a laminált padlót szépen és igényesen tegyük fel, de egy idő után már egészen profi módon csináltuk.

Miután a dolgozószobával végeztünk, nekikezdtünk a hálószobának. Ez már nehezebb falat volt, mert jóval hosszabb (4 méter) mint a dolgozószoba, emiatt időről időre korrigálni kellett a sávokat. Egyik sávnál megjelent egy hajszálnyi rés, amivel nem foglalkoztunk, mondván majd a többi helyre rántja. De nem így lett. A többinél ez a hajszálnyi rés csak duplázódott, triplázódott, így négy sávval beljebb már majdnem 4 mm volt a hézag.

Úgy döntöttem, hogy ez így nagyon nem jó, és szépen visszaszedtünk vagy 5 sávot. Újra rakva, és szépen beállítgatva már nem voltak hézagok, nagyon szépen letettük.

A következő lépés a szegély lécek lesznek, bízom benne, hogy ezt már gyorsan fog menni.

Ohh! És a tanulság!

Rossz, életlen eszközzel dolgozni olyan, mintha az ember egy fadarabbal szeretne gyémántot metszeni!

A dekopirfűrész, amivel vágtam a padlólapokat annyira kicsorbult, hogy komoly erőfeszítés árán lehetett csak vágni vele. A csavarhúzó, amivel fűrészlapot lehetett volna cserélni benne, nem volt jó, így attól függetlenül, hogy elektromos eszközről volt szó, igen csak izomlázam lett!

Ohh!! És felszereltem a hálószobába az új lámpakapcsolót! Piszok jól néz ki!!