Baráti átverés

Róma egyik kellemes utcácskáján sétáltunk, mikor is odajött hozzánk egy sötét bőrű srác, és odabökte: „Nice shoes!”. Örültem neki, hogy tetszett neki a gagyi nike futócipőm, és megköszöntem.
Az ismerkedést nem hagyta ennyibe, gyorsan megkérdezte, hogy honnan származunk. Mondtam neki, hogy Magyarországról jöttünk.
Öröm ült ki az arcára! Elkezdte magyarázni, hogy az apukája Magyarországon dolgozott több mint 7 hónapig, és ő is ott volt vele. A mi országunk csodálatos, és még néhány szót is sikerült megtanulnia.

Ezen a ponton a nemzeti énem elkezdte kihúzni magát, és a „Szia!”, „Hogy vaty?”, „Budapest szep varos” után már olvadoztam is.

Az úriember ezek után kedvesen mosolygott, és elindult egy irányba. Még visszafordult egy pillanatra, és még egyszer elmondta angolul, hogy szereti Magyarországot. Aztán jött a meglepetés!

Egyszer csak, nagyjából 2 méterre tölünk, oda fordult hozzánk, és oda dobott egy karkötőt. Elmagyarázta, hogy ezt az országában készítik, régi és hagyományos módszerek szerint. Mondtam, hogy köszönjük, nem kérjük. De ő rögtön barátságos mosollyal válaszolt: „It’s a gift, for you!”. Ajándék, mert kedvesek voltak vele a magyar emberek. Uhh, megtisztelve éreztem magam. Aztán Anettnek is odaadott egyet. Szintén „ajándék”! Ezután még pár szót váltottunk, majd indultunk volna, amikor még egy kérdésre visszatartott minket.

„Én már adtam nektek ajándékot, Ti nem szeretnétek valamilyen ajándékot adni az én családomnak?”

Huhh, egy pillanatra kényelmetlenül éreztem magam, mert tényleg ott fityegett a kezemen a karkötő, és tényleg egy vasat se fizettem.

Nem volt nálam semmi, amit a „családnak” küldhettem volna, így toporogtam ott kényelmetlenül. Erre a srác teljesen szenvtelenül azt mondta: egy kis pénznek is nagyon örülnének, hiszen náluk nagy a szegénység!

Pfff… Behúztak a csőbe! Megnéztem a pénztárcámat, ott volt pár euró amit WC -re, kis dolgok vásárlására tettem félre. Végül 3.5 eurót kapott, és látszott rajta hogy nagyon rosszul esik neki, hogy mi ennyire szűkmarkúak voltunk! Maga a karkötő valószínűleg pár száz forintnál nem ért többet, egyszóval bukta volt.

A következő napon pont mellettünk ugyanez megtörtént, csak egy görög párral. Ugyanaz a forgatókönyv, még a történet is ugyanaz volt, igaz, hogy a főszereplő egy teljesen más feket srác volt.

Tanulság: ami túl szép hogy igaz legyen, az hazugság!