Tömegnyomor

Ma reggel bele tudtam élni magam azoknak a fiataloknak a helyzetébe, akik a West Balkánból próbáltak kimenekülni. A lezárt rakpart nem csak a közúton közlekedő kocsikat, buszokat érintette! A villamosok menetrendjét is eléggé megkavarta a dugó, így több mint 10 percet kellett várni a Ferenc körúti megállóban. Ezalatt a 10 perc alatt 2-3 metró járatnyi embert gyűlt össze, akik türelmetlenül toporogtak. Nagy többsége egyetemista és munkába siető, míg kisebb része nyugdíjas, akinek túlságosan nem kell sehova sietnie.

Ahogy megérkezett a 6-os villamos, az emberek az ajtó közvetlen közelébe tömörültek, és alig akarták kiengedni a gyűrűből a leszállókat. Ahogy az a néhány ember átverekedte magát a villamos mellett álló tömegen, máris megkezdődött a villamos belsejébe jutás harca. Nem kíméltek se nőt, se öreget, mindenki beljebb akart kerülni. Természetesen a nyugdíjasok voltak azok, akik legjobban próbáltak befurakodni, még akkor is, hogyha éppen akkor jöttek fel az aluljáróból. Sikerült nekem is becsusszannom, két korombeli ember közé. Egyik kezembe a narancssárga táskámat tartottam, a másikkal pedig próbáltam volna kapaszkodót találni, de annyira tele volt tömve a tömegközlekedési eszköz belseje, hogy nem tudtam magam mellől kiemelni a kezemet. Igaz, nem is volt szükség kapaszkodóra, ugyanis mint a heringek a konzervdobozba, annyira össze voltunk préselődve. Ha fékezett a villamos, akkor se dőlt senki el, tartotta a tömeg. A Boráros téren egy kicsit enyhült a tömeg szorítása, de igazán csak a budai oldal első megállójánál tudtunk újra levegőt venni.

Valószínűleg ugyanezt érezhették azok a lányok és fiúk akik próbáltak szabadulni a WB szűk táncteréből, ahogy kitört a pánik.