Ha nincs mit írni…

Érdekes beszélgetésbe keveredtem egyik munkatársammal. Valamilyen oknál fogva (talán a Legoland -ban készült képek helyét küldtem el neki) elkezdte olvasni ezeket a bejegyzéseket.
Ma reggel azzal fogadott, hogy mostanában alig írok, inkább csak képeket teszek ki. Míg voltak olyan napok, amikor szinte ömlött belőlem a sok szöveg. Elgondolkodtató volt, hogy ez miért van így?
Egyrészt sok dolgom van (munka, gyerkőcök, magánélet), másrészt nem történt velem olyan, amit meg szeretnék osztani a nagyvilággal. Volt sok olyan élmény, hatás, ami nyomott hagyott bennem, de ezek úgy gondolom, hogy csak rám tartoznak, és nem szükséges másnak is olvasnia róla!

És ugye vannak olyan gondolataim is, amiket meg azért nem akarok leírni, mert furcsa vélemény alakulna ki rólam! Nem kell semmi perverz, antiszemita, hangulatkeltő dologra gondolni. Egyszerűen van a világnézetemben pár olyan dolog, ami más számára nem egyértelmű!
Hogy egy finomabb példát hozzak fel, én rajongom a kifejezetten gyors és durva zenékhez. Nem tudom elmagyarázni, hogy miért, mint más se tudja elmagyarázni, hogy miért szereti a techo-, rave-, vagy Lady Gaga zenét! Az emberek 95% szerint ezek a kemény zenék nem mások, mint ricsaj, élvezhetetlen zaj!
Ha én most itt a blog -ban elkezdeném ecsetelni, hogy az Extreme Noise Terror száma miért is jó, hülyének néznének. Ezért hát nem ecsetelem… Megtartom magamnak! Mint még sok dolgot. Egyszer majd talán megírom mint egy memorandumot azokat a dolgokat, amik másokra nézve sértőek.