Események Ételek Mindennapok: Anett Balázs barátok Bea csülök Gergő hnagulat készülődés Kriszta party utolsó vacsora
by kga
Hozzászólások kikapcsolva
A csülökparti
December utolsó nagy durranása a csülökparti volt. Már régebben megígértem Gergőnek és Konrád úrnak, hogyha a lakás normalizálódik, akkor tartunk egy nagy kajálást. Végre eljött a pillanat!
December 27 -én beszereztem a hozzávalókat, 3 hatalmas disznócsülköt (több mint 4 kiló volt!), egy csomó savanyúságot (3 kilónyit), továbbá egy hatalmas parasztkenyeret a Lipóti pékségből, ami akkora volt, mint egy közepes traktorkerék!
A csülköket barnasörös pácba tettem, és egészen december 30 -a hajnaláig pácoltam. 29 -én nálam aludtak a gyerekek, majdnem éjfélig fent voltak, így harmincadikán hajnalban alig tudtam felkelni, hogy a csülköket bedobjam a sütőbe. Az volt a tervem, hogy több mint 8 óráig sütöm őket alacsony hőfokon. Végül 90 fokra állítottam a sütőt, és 9 órán át sült saját levélben a három hatalmas disznóláb. Sütőzacskóban készült, így az ízletes leve is megmaradt. Az utolsó órában kicsomagoltam a zacskóból, és 180 fokon még megpirítottam a bőrét, úgy 45 -50 percig.
Öt órára terveztem a srácok érkezését, végül hat óra lett belőle, így szépen elő tudtunk mindent készíteni Anettel. A rágcsálnivalót Ő hozta, én a csülköt, illetve a tejszínes tormát készítettem el. És hát készítettem borlevest is, vörösborban pácolt mazsolával! Sajnos a savanyúságokról menet közben elfeledkeztem, így csak a tejszínes torma-, frissen reszelt torma-, és a mustár került csak az asztalra.
Uhhh!! Frissen reszelt tormáról jut az eszembe. Gondoltam, készítek saját tormakrémet, ezért reszeltem tormát. A felénél taknyom – nyálam összefolyt, a szememből ömlött a könny. A végére annyira sok torma illatot szívtam magamba, hogy megfájdult a fejem, és 10-15 percig feküdnöm kellett!
A vacsora nagyon jó hangulatban tellett, mind a heten jót ettünk, és a sör is fogyott rendesen! Balázs hozott Bang kártyát, amivel majdnem hajnali egyig játszottunk. A konyhám úgy nézett ki, mintha az IRA robbantott volna, de a hangulatért már megérte. Gergő és Balázs is azt monda, hogy folytatni kell ezt a hagyományt, és náluk is rendezni kell hasonló eseményt!
Örülök, hogy pozitív-, barát és csapatépítő vacsorát sikerült összehoznom!
Események Fényképezés: barátok érdekes fényképezés romok szép természet Visegrád
by kga
Hozzászólások kikapcsolva
Események Különlegességek: ananász átverés barátok becsapás csalódás eperbor erdő felháborító Leányfalú sütés szalonna Szentendre Visegrád
by kga
Hozzászólások kikapcsolva
Mai benyomások
Ami jó volt:
Barátokkal együtt lenni, beszélgetni, ananászt-, szalonnát-, virsli-, és kenyeret sütni parázs felett. Fényképezni a természetet. Nézni, ahogy két futóbolond (Vidák Gabi és Cinki) egy aprócska patakból aranyat próbálnak mosni.
Jó dolog egymást megviccelni, finoman átverni, és együtt nevetni rajta.
A pilisi erdőben jó dolog a sétálás, a folyamatos csata a darazsakkal, menekülés a lódarazsak elől! Jó dolog meginni egy üveg Sangriát és közben az élet nagy dolgairól beszélgetni.
Jó dolog megkóstolni az eperbort.
Ami kiábrándító volt:
A pofátlanság, amit megengednek maguknak egyes kereskedők! A kis üzlet Szentendre határában, Leányfalunál, ahol az eper bort lehet kapni, rögtön a bejáratnál egy táblával fogad: Eper bor: 330 Ft / dl
Nosza, gyertek srácok, mindenkit meghívok 2 – 2 dl -re! Szegény Vizsó kimaradt, mert ő vezetett.
A hölgy kiméri az italokat, majd beüti a gépbe az árakat. Odanyújtja a papírt, majd azt mondja: Hoppá!
A papíron 1040 Ft volt. Én is rácsodálkoztam, de vártam türelmesen. Majd még egy papírt odanyom, azon 2080 Ft van.
Nézek rá kérdően, hogy akkor most melyik a helyes, hiszen 6×330 Ft az fejszámolva is 1980 Ft
A hölgy rám néz és azt mondja, elnézést, elütöttem, a végösszeg 3120 Ft. Pffffff!!!!
Rámeredek, és megkérdezem: Ez hogy jött ki? Hiszen 6x 330 Ft az 2000 Ft körül van.
- Jaaaa!! Az egy rosszabb minőségű. Ez 520 Ft / dl!
Én felháborodok, mert ha bemegyek a boltba, és veszek eperbort, akkor 2400 – 2700 Ft -ért tudok 0,7 dl -t venni!
Ha meg két fajta van, akkor miért nem kérdez rá a kedves hölgy, hogy a tisztelt vendég ugyan már melyikből óhajt inni!
Hozzá teszem, hogy a hely büdös volt, és kulturálatlan!
Tanulság! Többet ide nem megyek be, és igenis elmondom mindenkinek, hogy átverik az embert!









