Leglazább

Reggel a 33 -as busszal jöttem dolgozni. Alig két méterre tőlem az egyik belső ülésen egy harminc év körüli srác ült. Szörnyen fáradt lehetett, becsukott szemmel, az ablaknak dőlve pihent. Fejére a kapucnis pólójából készített turbánt, hogy a hajnali nap ne égesse a koponyáját. 

A harmadik vagy negyedik megállóban két ellenőr szállt fel. Szorgalmasan nézték a jegyeket és bérleteket. Az alacsonyabb, köpcös és bajszos ellenőr végül odaért a turbános sráchoz. Elkérte a két széken ülőtől a jegyeket, de ezt a félálomban lévő úriember nem hallotta. Ekkor az ellenőr emelt egy árnyalatnyit a hangján és újra eldörmögte: Jegyeket, bérleteket legyenek szívesek bemutatni!

A turbános, csukott szeme meg sem rezdül, ellenben a keze becsúszott a nadrágjába, és a világ legtermészetesebb mozdulatával kiemelt onnan egy műanyag kártyácskát. A személyigazolványa volt. Szó nélkül arra nyújtotta, ahonnan a BKV ellenőr hangját hallotta, és halkan megszólalt: Nincs nálam!

Az ellenőr meglepődött, de elvette a személyigazolvány lapkát, és kijegyzetelte róla a legfontosabb adatokat, majd a fiatal orra elé tolta a papírlapot: – Oda kérnék egy aláírást.

A srác, megfogta a tollat, az ablakhoz tapasztotta a papírt, és dinamikus mozdulatokkal aláírta. Majd visszaadta, elvette a csekket és a papírt. Ezután visszahajtotta a fejét, és folytatta a szunyókálást!