Büszkeség

Az a baj, hogy vannak olyan dolgok amikre büszke vagyok, de mégsem büszkélkedhetek el senkinek vele, mert maga az eredmény olyan, amit az általános társadalmi normák szerint nem tekinthet senki igazi eredménynek. Pedig sok munkám és álmatlan éjszakám ment rá. És sok ezer (vagy tízezer) embernek segítettem. És mégis ha egy véleményem szerint megbízható embernek mesélek róla, rögtön összehúzza a szemöldökét, és meglepődik, hogy én ilyennel foglalkoztam…
És ugye vannak olyan dolgok, amikre egyáltalán nem vagyok büszke, és mégis vannak akik tudnak róla, és (gondolom) ezért gyűlölnek. Ezeket a dolgokat szívesen visszaforgatnám, és tiszta fejjel újra végig gondolnám…
A végére hagytam azt, akikre a legbüszkébb vagyok, a gyerekeimre és az öcsémre! El sem tudom képzelni az életemet nélkülük. Nem tudom, hogy alakult volna az életem, ha Nóri és Gabó nem születnek meg. Pedig a gyermekvállalás előtt nagyon sokat gyötrődtem, és sokáig határozatlan voltam, hogy tényleg kell -e nekem gyerek. Pedig imádom a gyerekeket. Amikor 15-16 éves voltam, eljátszottam a gondolattal, hogy óvóbácsinak kellene mennem. Öcsém még egészen kicsi volt, és imádtam gondoskodni róla. Imádtam játszani vele. Még manapság is ha azt mondjuk egymásnak hogy "PUMMOLÁS", elvigyorodunk, és jót kuncogunk a közös játékunkon.