A világ legszerencsétlenebb embere

Vannak emberek akik egyszerűen nem erre felgyorsult, pörgős világra valóak. Ők azok, akiknek egy kastélyban kellene szolgálniuk, és mindent pontosan a vezetőjük paranccsa alapján kellene elvégezniük, mert egyéni döntésekre képtelenek.
Ilyen volt az a negyvenes éveiben járó férfi is, akivel tegnap a Kálvin téri metróban futottam össze. Látszott, hogy ritkán jár városban (miközben szépen volt felöltözve), és még ritkábban használja a tömegközlekedést. Ott toporgott a mozgólépcsőnél, és mikor már nagyon nem tudta, hogy mit csináljon, odafordult hozzám:
– Elnézést, meg tudná mondani, hogy a Móricz Zsigmond körtér hány megállóra van innen?
Felnéztem a táblára, ami a fejünk felett volt, és frappánsan válaszoltam is:
– Egy, kettő, három… Három megállót kell menni!
A férfi megköszönte, majd amikor megérkezett a metró, még egyszer odafordult hozzám:
– Ezzel a metróval kell menni a Móricz Zsigmond körtérre?
– Igen! – és már szálltam is fel.
A másik ajtónál Ő is felszállt.
A metró elindult, majd a Szent Gellért térnél azt vettem észre, hogy emberünk leszáll, és nagyon nézelődik.
Próbáltam neki szólni, hogy ez még nem az, de a metró ajtó becsukódott, és elindult a szerelvény.
A Móriczon még el kellett intéznem pár dolgot, így nagyjából 20 perc múlva arra mentem vissza. Akkor láttam meg, hogy szerencsétlen valamilyen úton – módon villamossal eltalált a körtérre.
Nem tudtam, hogy sajnáljam, vagy nevessek a szerencsétlenségén. Remélem, azért odatalált a kívánt utcába! 🙂

Párizs, te drága!

Egy hete végre kimozdultunk a mindennapok szürke és unalmas örvényéből, és elindultunk Franciaországba!

Már jó előre lefoglaltuk a repülőjegyet és a szállást is, nehogy pofára essünk az érkezést követően. Anett már 3 héttel korábban elkezdte böngészni a Párizzsal kapcsolatos web oldalakat és útikönyveket, hogy ott már ne azzal töltsünk órákat, hogy merre menjünk.

Kedden már 11 órakor elindultunk (a 15:40 -kor induló repülőgéphez), hogy előtte még beugorjunk egy pho levest enni a Sárkány Centernél lévő vietnami étterembe. Tömegközlekedéssel továbbra is irtózatos kín kimenni a Ferihegy 2 -re. Jó dolog, hogy közvetlen buszjárat van oda, de ha éppen kimarad egy járat (mint azt mi megtapasztaltuk), akkor bíz a következő járaton már a csomagokkal és bőröndökkel megrakott emberek úgy zsúfolódnak össze, mint a halak a konzervben!

Annyira jók voltunk, hogy még bő 3/4 óránk volt az indulásig, így végighallgattunk egy Ing -s üzletkötőt, aki hihetetlenül jó kártyás üzletet ajánlott, majd 15 perc után finoman jeleztük, hogy ez minket nem érdekel.

A repülés továbbra is csodás dolog! Imádom ahogy elindul a repülőgép, csodálattal bámulok a felhőkre, a hegyekre és az aprócska falvakra. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha a Google Maps életre kelt volna! 😀

Alig két órás repülőút után megérkeztünk a párizsi Charles de Gaulle repülőtér kettes termináljára. 

Régebben is olvastam róla, hogy hatalmas repülőtér, de nem sejtettem, hogy ekkora! 🙂

EU -s állampolgárként ügyet se vetettek ránk, úgy sétáltunk be Franciaországba, mintha csak a szomszéd közértbe mentünk volna! Jó 10 -15 perc kellett, mire sikerült leverekednünk magunkat a metróhoz, ami tulajdonképpen vonat, és a HÉV -re emlékeztet legjobban.

A párizsi metró okosan van kitalálva, és egy kis gyakorlást követően viszonylag gyorsan el lehet jutni a város egyik végéből a másikba. Így nekünk se volt túlságosan sok gondunk vele.

A Gare du Nord vasútállomástól cirka 5 perc metrózással odaértünk a Jaurés megállóhoz, ahol a szállásunk volt.

Fontos információ! A reptéren vásárolt vonatjeggyel tovább lehet menni a metróban, nem kell külön jegyet venni! Legalábbis nekünk sikerült! 😉

Hopp! Még egy fontos dolog a párizsi metróról: Mindenhol hugyszag volt! Talán a belváros néhány megállójából hiányzott csak, de az általunk meglátogatott metró megállók 90% -ban szinte már elviselhetetlen volt a penetráns bűz! 

Első esténket a szálloda környékének bejárásával kezdtük. Meg is lepődtünk, hogy az első zónában lévő szállodától cirka 10 perc sétára egy gettó negyed van, ahol a feketék között szinte világítottunk! Vissza mentünk a Jaurés megállóhoz és vettünk a közeli pékségben két bagett szendvicset, amihez üdítő és egy péksütemény is járt! 🙂 Ezután visszafordultunk, és az estét a szállodában töltöttük! 🙂

Pénteken se lett jobb az idő (talán nem írtam le, de bizony 12-14 fok volt már csütörtökön, az érkezésünkkor is), ezért jól felöltözve indultunk neki a városnak.

Az utazási irodák és úgy általában minden web oldal a Paris Visite -t kártyát ajánlja, ami az érkezésünkkor 1 napra 10,55 EUR volt.  Kevésbé reklámozzák a Mobilis jegyet, ami csak 6,6 EUR -ba kerül. Igaz, ezzel a jeggyel csak az 1-2 zónában lehet furikázni, és nem lehet kedvezményesen múzeumjegyet vásárolni. De mivel mi most Párizst szerettük volna megismerni, ezért nem is volt rá szükségünk!

Az elkövetkezendő három napban szó szerint térdig lejártuk a lábunkat, még úgy is, hogy metróval utaztunk sokat. Próbáltunk minél több helyre eljutni, minél kevesebb idő alatt! 😀

párizsi szuperhíró

Jó segítség volt Anett útikönyve, illetve az, hogy Párizs nagy részén van ingyenes WiFi. Igaz, emiatt Anett ki is borult néha, mert a legváratlanabb pillanatokban álltam meg, a telefonomat nyomogatni, mert volt vezeték nélküli hálózat!

Ha az ember csóró, akkor nem ehet minden nap étteremben, de van megoldás arra, hogy “olcsón” jóllakjon. A hely neve Flunch! Az árai elfogadhatóak, és az ember saját maga szedheti a köretet magának. Ezt ki is használtuk, és a steak -het, duplán szedtünk párolt zöldségekből-, krumpliból…

Az első adag a Flunch -nél

Általános sztereotípia, miszerint a franciák nem beszélnek más nyelven. Meg kell hogy cáfoljam, sok helyen voltunk, és a legtöbb helyen angolul szót értettünk a helyiekkel. Talán a Flunch az egyetlen kivétel, ahol mutogatással és a mimikával sikerült csak az ott dolgozók tudtára adnunk, mit szeretnénk. 🙂

A város előkelő negyedében tisztaság és rend volt, a fák kockára vágva, a virágok sorrendben, egyszóval szinte tökéletes volt! Nem úgy a külvárosban, ahol a kosz néha szó szerint ellepte az utcákat. Volt olyan hely, ami úgy nézett ki, mint a “28 nappal később” című film városban játszódó zombijelenetei!

A másik dolog, ami feltűnt, hogy még mindig le vagyunk maradva kereset ügyileg a nyugattól. Az árak két- két és félszer magasabbak, mint Magyarországon, míg a fizetések négy- ötször magasabbak! Ez okból túl sokat nem is költöttünk, a napi élelem, és néhány apróbb szuveníren kívül semmit se vásároltunk. Pedig volt sok dolog, ami csalogató volt, de mi összeszorítottuk a fogunkat, és elsétáltunk mellette. 

Na jó, egy dolgot nem bírtunk ki, hogy ne próbáljuk meg: az osztriga evést! 😀

Meglepően finom volt, a főt kagylóra emlékeztetett, csak egy kicsit nyúlósabb, “taknyosabb” volt! 😀

A négy nap gyorsan eltellett, és szinte észre se vettük, már a repülőgépen csücsültünk és bőszen integettünk az Eiffel toronynak (már ha láttuk volna! 😀 )

BKV <> minőségi szolgáltatás

Elfeledkeztem róla, hogy a bérletem 04. 08 -án lejárt. Mindez csak a Ferenciek terénél,  a metró aluljárójában tudatosult.
Gondoltam, veszek egy jegyet a Klinikák állomásig. De bizony mindkét automata rossz volt!!! Mellettem két angol turista tanakodott, hogy akkor most hogyan fognak eljutni a célállomásig? Felmentem, és elsétáltam az Asztóriáig, hogy majd ott veszek jegyet. Mily meglepő, ott is volt két automata, de egyik se működött. Természetesen az ellenőrök éber szemmel őrködtek a metró lejárónál, hogy egy túrista se juthasson le jegy vagy bérlet nélkül a metróba.

No de hogyan oldja meg a helyváltoztatást metróval az a szerencsétlen turista, akinek nincs jegye, az automata nem működik, és a jegypénztár sincs nyitva? Az ellenőrök nem beszélnek nyelvet, és nem fogadják el azt se, hogyha rossz a jegykiadó automata! Konkrétan patt helyzetbe kerülnek ilyenkor az idegenek a magyar fővárosban!

Végül a Blahánál tudtam jegyet venni, amivel a célállomásra sikerült eljutnom! De az én arcom égett a BKV helyett í turisták előtt!

Szégyen és gyalázat a budapesti tömegközlekedés!

A rejtőzködő

Tegnap este (éjszaka) mentem le a Moszkva téri metrómegállóba. Jó szokásom, hogy nem állok a mozgólépcsőn, hanem szépen lépcsőzök lefele. Most is ezt tettem. Előttem 5-6 méterre egy 60 év körüli szikár férfi állt. Kezében egy 30×20 -es fekete briftasni. Ahogy mellé értem, egy “pardon” -nal szerettem volna elmenni mellette. De egészen mást csinált, mint általában az emberek ilyenkor. Nem félrehúzódott, hanem a briftasnit az arca elé kapta, és elnézett másfele, hogy ne lássam. Egy kis kényelmetlenség árán, de tovább tudtam menni. Sikerült pont lekésnem a metrót, ezért várnom kellett. 1 perccel később a szikár férfi is leért. Ahogy valaki a közelébe ment, rögtön az arca mellé/elé kapta a fekete táskát. Ha mindkét oldalon volt valaki, akkor egyik oldalon a fekete táskát tette az arcához, a másik oldalon pedig a kezét.

Mintha rejtőzködött volna a világ elől, féltette volna a pillantását az emberektől.

Unalmas utazás

Ha az ember nem tudja magát lefoglalni valamivel, akkor az utazás kifejezetten fárasztó és unalmas. Én most éppen unom magam a metró kocsiban, ezért irogatok…

A fáradtság nem jó

Hajnali egyig dolgoztam. Nem akaródzott az ORM rendszerből megfelelő SQL kipottyanni! És úgy meg utálok egy munkát abbahagyni, hogy nem jártam a végére!

Elmentem zuhanyozni, és még mindig a problémán járt az eszem. Lefeküdtem aludni,  de továbbra is azon pörgött az agyam, hogy miért kerülnek a mapping után új mezők a SQL -be, miközben én pontosan definiáltam őket.

Talán hajnali kettő lehetett, mire elaludtam. Fél hétkor nyivákolásra keltem, de annyira álmos voltam, hogy visszafeküdtem.

Hét órakor már a kínai vacak ébresztőórám keltett (ami azóta se produkálta a paranormális viselkedését!). Nyolc óra volt, mire megmostam a hajam és rendbe szedtem magam. Magamra kaptam egy pulóvert és egy vékonyabb kabátot, hiszen kint süt a nap.

Elindultam, és már az Árpád úton haladtam, amikor eszembe jutott, hogy nincs nálam a pénztárcám. Se pénzem, se bérletem! Puff! Irány vissza. Magamhoz vettem a pénztárcámat. Újra az utcán. Belekukkantok, egy árva kanyi se volt nálam!

Szuper! Újra vissza, még jó, hogy alig 400 métert tettem meg. Pakoltam pénzt a pénztárcámban, újra az utcán.

Végre eljutottam a metróig. De annyian álltak sorba, hogy nem volt kedvem fél órát várni egy bérletre. Majd a Ferenc körúton. A metró a Lehel tér előtt megállt, és 2 percig lekapcsolt világítással várt. Márt azt gondoltam, hogy ott fogok maradni egész nap, de hála az égnek elindult!

9:15 -re értem be! A szokásos 8:30 helyett. Most maradhatok késő délutánig, hogy bepótoljam a csúszást… 🙁

 

Metró eset

Pár napja, amikor a Gyöngyösi úti metró peronján ácsorogtam, a szembe lévő peronon furcsa esetet láttam. Egy 16-18 év közötti lány ült a műanyag széken, mellette egy szürkés fajtiszta dog a másik műanyag széken. Figyelték, hogy mikor érkezik a metrószerelvény. Ahogy odaért, a lány erősen kémlelni kezdte az arcokat. Eközben a metró tovább száguldott, és a kijárat felé tóduló emberek szépen elmentek a lány és a kutya mellett.

Egyszer csak a lány meglátott egy 35-40 év körüli szőkésbarna hajú, köpcös embert, aki közelített felé. A kutyát magához húzta, mintha tőle várna védelmet. A férfi közeledett felé, és a kezével egy igen furcsa mozdulatot tett, talán arra hasonlít, mint amikor valakit fejbe szeretne vágni egy másik ember egy létráról. A lány teljesen a kutya mögé bújt, és látszott, hogy harag van benne. Olyan volt a tekintetet, mint egy sarokba szorított állatnak, aki ha közelebb mennek hozzá, megtámadja a támadóját.

A férfi mozgásban volt, és ezt az intést is csak úgy, lazán küldte a lány felé, majd tovább sétált, mintha mise történt volna.

Ahogy a férfi eltűnt a feljárónál, a lány elengedte a kutyát, és mintha megkönnyebbült volna. Még pár percig ült a kutyával, majd felállt, és a másik kijáraton keresztül elment.

A Borgiák élete és a Ferenciek tere

Reggel a metróban olvasgatva annyira belemerültem a Borgiák kétes üzelmeibe, hogy nem is a XXI. században, hanem a XV. -ben éreztem magam. Annyira tetszett a cselszövések és ármánykodások garmadája hogy arra lettem csak figyelmes, hogy elhangzik a Ferenc szó. Mint az őrült, összecsaptam a könyvet és kiugrotta a metró szerelvényből, és a saját kis tempómban (még mindig belemerülve erősen az olvasottakba) mentem felfele a mozgólépcsőn. A tetején vettem észre, hogy valami nem stimmel. Nanáhogy a Ferenciek terén szálltam le, nem a Ferenc körúton… 🙁