Vannak dolgok amik sosem változnak meg

Gyerekkoromban amikor vonattal mentünk valahova, akkor szinte kötelező volt a velünk lévő felnőtteknek betérnie a vasútállomás büféjébe, és vásárolni nekünk gyerekeknek Utasellátós csokit. Aki nem ismerné, ez egy ostya henger, aminek a belsejébe csokihab van töltve, és roppanós csokikéreggel van lezárva.

Anno imádtuk, mert gejl édes volt, a külső ostyaréteg pedig vagy rettentően puha és rágós, vagy roppanós és darabokra esős volt.

Nemrégiben, ahogy sétálgattam a kínai csemege üzletben, felfigyeltem erre a csodára. Azonnal lecsaptam rá, és vásároltam egyet. Mondanom se kell, becsapós volt, mert ez már nem az az Utasellátós volt, a neve is trükkösen 

Utast ellátó

lett. De sebaj, azért örültem neki, és ahogy visszaértem a munkahelyemre már rá is „ugrottam”. Akármennyire is nosztalgikus volt ez az édesség, és akármennyire is szerettem anno, ez az új szörnyen rossz lett!

A fullasztóan édes íz megmaradt, a külső ostyaréteg jellegtelen de puha majdhogynem ragacsos. De nem is ez lett volna a legnagyobb baj, hanem az a szörnyű mellékíz, amit a rossz minőségű margarinból készült kakaós ízű krém hagyott a torkomban. 

Utast ellátó

• 

• 

• 

•