Gyermekkorom melódiája

A csokoládéhoz fűződő bensőséges viszonyom azt hiszem visszavezethető egészen fiatal koromig. Már akkor, ha zsebpénzt kaptam, rohantam a boltba, hogy csokit vagy cukrot vegyek. Tökéletes ellentéte voltam bátyámnak, aki ha kapott valamit, azt szépen félretette, és gyűjtögetett, mint egy mókus!
Ha nem kaptam zsebpénzt, vagy feléltem azt, amit kaptam, mindig jött a második lehetőség. Ez pedig nagypapámnál volt fellelhető. Nagybátyám és nagypapám által elfogyasztott italok üvegei mindig a spájzban gyülekeztek. Ezt pakoltam bele egy – egy zacskóba, és szépen elsétáltam a boltba, ahol beváltottam. Ha szükségük volt valamire, akkor azt megvásároltam, de általában az üres üvegek visszaváltásából származó pénz engem illetett.
Ilyenkor gazdag ember voltam, és dőzsöltem. Több édesség is volt, amit nagyon szerettem, de egyik nagy kedvencem, amit apu szeretettet meg velem a Melódia szelet volt. Négy kis bucka az arany színű fóliába csomagolva, étcsokoládéval, mogyorókrémmel töltve. Imádtam, és ahogy idősebb lettem, szomorúan láttam, hogy nem gyártják (a C vitamin cukorkával egyetemben!).
Ma benéztem a csokiboltba, és megakadt a szemem rajta. Az elfeledett majd újra felfedezett Melódia szeleten. Vettem egyet és örömmel jelenthetem, hogy ugyanolyan finom, mint régen!