A menetelés

Meneteltek a hangyák a fűcsomók között. A Királynő büszkén nézett végig hűséges katonáin-, dolgozóin. A gyermekeim! Mind az én vérem. Értem dolgoznak és a bolyért! A hosszú gyaloglás még csak most kezdődött, de az új területért megéri. Nehéz szívvel hagyták el az előző bolyt. Jó helyen volt, a szűkebb életterük tele volt élelemmel. Természetesen ezt Ők istenük adományának tekintették. Volt, amikor éhínség kínozta őket, de utána egyik napról a másikra az égből hullott táplálékkal halmozta el őket a mindenható. Rajongtak az istenükért. Imákat mormoltak, gyakran rendeztek ünnepségeket a szabad téren. Ilyenkor az egész raj szorosan egymáshoz simulva imádkozott a boly bejáratától nem messze hozzá. Hozzá, aki szörnyű esővel büntet, vagy változatos ételekkel táplálta népüket.

A hosszú és meleg nyári napok egyre elviselhetetlenebbé váltak, és a fák árnyékában se lehetett már bírni. A égből lehulló étel se akart érkezni. Néhány elhullott rovar és száraz magocskák tartották életben a boly lakóit. Nem kellett hozzá sok idő, hogy megjelenjenek az első becsmérelő szavak, majd ezt követően kis csoportok, akik titokban már az isten ellen kezdtek ágálni. A kis csoport egyre több taggal bővült. Vezetőjük egy szárnyas királynő volt, akinek a rajzás idején nem sikerült a bolyt elhagynia. Szárnyait már nem tudta használni, a Királynő külön engedélyével maradhatott csak a bolyba. Petecsövét lerágták, megalázták. Éppen csak megtűrt tagja volt a társadalomnak.
"Rosszabb, mint egy here!" – mondta róla egyszer a Királynő, miután csúnyán összevitatkoztak. Száműzetésbe menekült, a boly legmélyebb bugyraiba.
Végre érezte, hogy itt a kitörés lehetősége. Az éhes dolgozók elégedetlenségét kihasználva próbált hatalmat szerezni magának. Előnyben volt a nyájas Királynővel szemben, hiszen az ígéretei nem értek semmit. Több mint 1 hete nem küldött a mindenható élelmet. A tojásokból frissen kikelt dolgozók is éheztek. Legyengülve pedig nem lehetett hosszabb élelem kereső útra menni.
A második héten az éhező dolgozók már komoly szakszervezetbe tömörültek, és követelték a Királynő lemondását. A szárnyas királynő céljai eléréséhez minden ármányságot bevetett. Néhány harcos hangya, akik mindig is jól tápláltak volna, tojásokat loptak, és saját testvéreiket fogyasztották el. Ezt már a Királynő se hagyhatta szó nélkül. A megtorlás kegyetlen volt, a harcos hangyákat saját testvéreik cincálták szét! A szárnyas királynőnek ez is kapóra jött. A nép nem látott a színfalak mögé. A nép csak éhes volt, és enni akart. Ezért bármit megtett volna, de amit találtak, az kevés volt a boly ellátására.
A feszültség már tapintható volt. A Királynőhöz hű dolgozók és harcosok rendszeresen összecsaptak a szárnyas hangya híveivel. A legnagyobb összecsapás a bolyon kívül történt. A Királynő újabb imagyűlést szervezett a boly elé, amelyet pár perccel később az ellenzők megzavartak. A tömeg hullámzott, és a tüntetők ellen fordult. Lázadásuk megpecsételődött. A morajló hangyák hatalmas alaktalan testté formálódtak, és elnyelték a kis csoportot. Vezetőjük a Szárnyas királynő megpróbált repülve elmenekülni, de annyi időt töltött már a boly mélyén, hogy elfelejtette a repülés művészetét. Szárnyai összeakadtak és esetlenül a földre hullott. A tömeg végül őt is felkoncolta! A szertartásnak ezzel vége is lett, és a boly visszavonult a mélybe, ahol hűvösebb volt, mint a nyári napon. A Királynő szörnyű döntés előtt állt. Hit és éhhalál, vagy hitehagyottá válni és menekülni. Aprócska idegnyúlványai hevesen zakatoltak, majd döntött. Menekülni kell, minél messzebb innen! Egy új helyre, egy élelemben gazdagabb rétre, vagy ház közelébe.
Az indulás napját nem halogatták, még aznap este ferromon felhő öntötte el a boly legkisebb zugát is, tudatva a lakókkal, hogy készüljenek a másnapi indulásra. A dolgozók magukhoz vették a tojásokat, egy kevés élelmet, amit még régebben raktároztak el, majd megindult az áradat. Hosszú -hosszú sorban kígyózott a menet, elől a legrátermettebb harcosok keresték az utat, mögöttük a hímek, majd a harcosok, és végül a dolgozók milliói.

Meneteltek a hangyák a fűcsomók között. A Királynő büszkén nézett végig hűséges katonáin-, dolgozóin. A gyermekeim! Mind az én vérem. Értem dolgoznak és a bolyért!
Tudta, ez az utolsó alkalom, amikor láthatja őket. Neki itt kell maradnia, mert súlyos testét nem tudta vonszolni kilométereken keresztül. Az új Királynőt titokban választotta ki pár napja kikelt lányai közül. Megtanította neki a feromonnal irányítás művészetét, és útmutatást adott a boly vezetéséhez is.

Az építőipari munkások a nagy melegben megpihentek. Ámulva nézték a milliónyi hangyát, ahogy precízen menetelnek egy vékony ösvényen. Mintha egy kígyót láttak volna, kinek végtelen teste egy hangyaboly bejáratából kúszik ki éppen. Mikor megették az ebédre csomagolt zsemlét vissza mentek az építkezésre. A kis büfét 1 hete bontották le. Szép új bolt épül a helyére, hatalmas parkolóval, pont oda, ahonnan a kis rovarok áramlottak ki.

Hasonló bejegyzések

Related Posts

1 Comment

    Lassan ki kéne adni… 😉

Comments are closed.