Névnap

Tegnap, Magdolna nap alkalmából kutattam egy kicsit, hogy tulajdonképpen miért is ünnepelik az emberek a névnapjukat? 

Alapvetően egy bődületes hülyeségnek tartom azt, hogy azért mert engem Gábornak hívnak, meg kell ünnepelni. A születésnap alkalmából a születés misztériumát, illetve a betöltött kort, és az azzal járó bölcsesség előtt teszünk tiszteletet. Mert az ember a korral egyre bölcsebb lesz, és egyre több dolgot megért.

De egy név miatt ünnepelni??? Akkor ünnepelhetnénk akár azt is, hogy piros pólót vettem fel, vagy hogy bőr cipőben járok.

De visszatérve az eredeti témához, a névnap ünneplése egy jóval ősibb keresztény cselekedetet, a szentekhez való fohászkodást takarja. Minden szentnek megvan a maga dátuma. Jelen esetben Szent Mária Magdolna az, akit július 22. -én a keresztény egyház dicsőít. Ebből a keresztény szokásból alakult ki, a szentek nevét a kereszteléskor felvevő, emberek ünneplése is.

Adatok

Hihetetlen, hogy viszonylag kevés információból egy ember életét meg lehet ismerni. Persze nem olyan egyszerű, mint a filmekben, de elég szépen meg lehet ismerni, főleg ha “aktív” internetes életet él.

Példának hoznám fel annak a fiatal hölgynek az esetét, akivel egyik kollégám szeretett volna megismerkedni.

A vonaton többször látta, de nem tudott róla semmi (pedig nagyon izgatta a fantáziáját).  Egyik nap egy régi ismerősével beszélt a lány, így gondolt egy nagyot, és a facebook -on megkereste ezt az ismerősét. Nem kellett sok idő hozzá, hogy az ismerőse ismerősei között megtalálja a hőn kívánt lányt. Mivel nem ismerte, ezért a nevén kívül mást nem nagyon tudott meg róla. Egy kis google -ozás után már megtalálta azt is, hogy az egyik gazdasági főiskola gólyabáljának szervezője volt.

Innen már ment minden, mint a karikacsapás! Az iskola adatbázisából gyorsan kinyerte a lány címét, telefonszámát, e-mail címét. Bejelölte a régi ismerősét a Facebook, így mér az ismerős ismerőseként még többet látott a lányból. Látta, hogy van egy német juhász kutyája, szeret biciklizni, és a Balaton Sound -on is ott volt.

Ennyi információ mér éppen elég volt ahhoz, hogy egy “véletlen” találkozás során el tudott vele társalogni, és jó benyomást tett a hölgyre az érdeklődési körére vonatkozó tudásával! 🙂