Zamárdi oda-vissza

Leautóztam egy hirtelen gondolattól vezérelve Zamárdiba, a gyerekekhez. Nem az első eset, hogy hirtelen jött gondolattól fogva leautóztam a Balatonra!
Azt éreztem, hogy szükségem van arra, hogy a gyerekeket egy kicsit átöleljem, megdögönyözzem.
Ahogy számítottam, Nóri kitörő lelkesedéssel-, míg Gabó az Ő egyedi gondolkodó módján fogadott. Éreztem, hogy nagyon örültek nekem. De pont ezért sokkal nehezebb volt az elválás Tőlük. Szívesen maradtam volna, de kedden korán kell beérnem, mert 10 órakor már megbeszélésem lesz. A másik ok pedig az, hogy nem szeretek nagyon korán kelni. Ha reggel indultam volna vissza, akkor már öt órakor fel kellett volna ébrednem.
Nagyon rossz érzés volt, hogy még 5 napig nem fogom látni Őket. Amikor elindultam, a gyerekek nagyon passzívan viselkedtek. Nem tudtam eldönteni, hogy magukban már lerendezték azt, hogy én újra ott hagyom Őket, vagy pont így próbálták az érzelmeiket palástolni?
Vajon a gyerekekben 6-8 éves korukban már benne van az, hogy az érzelmeiket szándékosan palástolják?

Szörnyen rossz most a kedvem. Jó lenne velük még millió órát hülyéskedni a Balatonban, vagy olvasgatni, DVD -t nézni.