Anomália

2010. január 08.
Egyre furcsább dolgok történnek velem. Megmagyarázhatatlanok. Anomáliák. Először nem foglalkoztam vele, hiszen egy okos telefon furcsa dolgokat tud művelni. Nem volt nagyon feltűnő, hogy fél órával kevesebbet mutatott az óra a telefonon, mint amennyi valójában volt. Úgy tűnt, hogy a "hibára" rájött, és kis idővel később már a helyes időt mutatta.
Pár nap múlva újra jelentkezett a 30 perces eltérés. Vissza fogja magát állítani megint, gondoltam magamban. És valóban! Pár óra múlva önmagától a helyes időt mutatta.
Az eltolódások nem voltak rapszodikusak. A legváratlanabb pillanatban változtak. A moziban ülve, vezetés közben, reggel, kávé szürcsölgetés közben. Mindig 30 perc volt. Se több, se kevesebb.
Amikor már rendszeressé kezdett válni, arra gondoltam, hogy a zsebemben hozzáütődik valamihez a kijelző, és ez okozza a problémát.

2010. január 14.
Elérkezett a vízórák leolvasásának az ideje. Furcsa, hogy az előző hónap óta szinte semmit se változott.
Mintha nem használtam volna meleg vizet. Pedig minden nap zuhanyoztam! Az óra 305 m2 -en állt. Az előző hónapban 303 m3 volt. Büszke voltam magamra, szépen spóroltam!

2010. január 16.
Az elektromos mérőt kellett leolvasnom. Sajnos itt már látványosabb volt a változás. Mintha az elhasznált meleg víz ide szökött volna át. Vakartam a fejem, de beírtam a telefonomba az állást 10997 kWh. Az előző hónapban 10541 kWh volt. Szinte megszédültem, amikor arra gondoltam, hogy milyen összeg lesz a csekken!

2010. február 05.
A pénzügyeimben is furcsaságokat tapasztalok. Pontosan vezetem a bevételeimet, kiadásaimat, és hó végére nincsenek szinkronban! Végig nézve a havi büdzsét, mintha eltűnnének valahova pénzösszegek. Nem kártyázom, nem alkoholizálok, nem cigizem. Nincsenek káros szenvedélyeim. Mintha egy titokzatos szellem fricskázna rá az orromra.

2010. február 12.
Eltelt egy hónap. Az idő időnként elveszni látszik, de kezdem megszokni. Amikor látom, hogy 30 perc hiányzik az életemből, várok egy keveset, és vissza kapom.
A tárgyaimmal már nem vagyok ilyen egyszerű kapcsolatban. Néha eltűnnek, néha megkerülnek. Van, hogy az asztalon hagyom, és a szekrény fiókjában találom meg. Elképzelhető, hogy belepottyant?

2010. február 14.
Újabb vízóra leolvasás. Már meg sem lepődöm, hogy a leolvasott érték kevesebb, mint 1 hónappal ezelőtt. Valaki szórakozik vele? Minden nap fürdök, mosogatok, teát iszom. A szememmel minden rendben van. A tudatom is tiszta, azt hiszem.

2010. február 15.
Majdnem elfelejtettem a villanyórát! Az állás megdöbbentett. Kétszer megnéztem a telefonomban mit írtam be múlt hónapban. 10997 kWh. Most 10845 kWh -t mutat. Újra leolvastam. Talán a szomszéd óráját olvastam le???
Nem, náluk más az óra állás. Biztos, hogy jó órát olvastam le!

2010. február 17.
Ma felhívtak a vízművektől, vízóra ellenőrzést fognak végezni. Nekik is feltűnt a bejelentett érték. Megkérdeztem tőlük, hogy én rontottam el esetleg valamit? Felcseréltem a hideg és meleg víz óra értékeit?
"Nem, azokkal minden rendben van!" mondta a hölgy.

2010. február 18.
Furcsa hívásom volt az éjszaka. A telefonom nem jelzett ki számot, ezért felvettem. Nem szólt bele senki, csak egy rádió, vagy TV távoli zaját lehetett hallani. Időjárás jelentés volt. "Március 15. hétfő. A mai napon felhős időre számíthatunk, időnként záporokkal ,zivatarokkal. A hőmérséklet nappal 16-18, míg éjszaka 5-7 fok lesz".
Letette! Csönd volt. Megörültem neki, hogy az okos telefonomra telepítettem a beszélgetéseket rögzítő programot. Rákerestem a hívásra. Nem találtam meg. Pedig a Resco Voice Recorder nem szokott hibásan működni. A haverom hívása megvolt, anyu hívását is megtaláltam aznap, de a titokzatos idegen hívása eltűnt.
Lehet, hogy megzavarta a szoftvert hogy nem volt telefonszám?

2010. február 19.
Megérkezett a hölgy a vízműtől. Ellenőrizte a plombát, ellenőrizte az állást, hümmögött, aláírtam egy papírt, miszerint az óraállás a mai napon 297 m3. Megkérdezte a hölg,y hogy miért jelentettem be 2 hónapja 6 m3 -el többet. Értetlenül néztem rá. Mert ennyit mutatott a vízóra! A hölgy lekezelően mosolygott. "Valamit elnézett fiatalember!" mondta. Mutattam neki a telefonomat. Nézze, ide írom be az állásokat. A file -t nem találtam! Pedig biztosan emlékeztem, hogy a saját dokumentumokhoz mentettem le.

2010. február 22.
Reggel nem volt a helyén a kocsim. Előző este hazafele jövet rádugtam a telefonomat a töltőre, és ahogy megérkeztem, véletlenül bent hagytam a kocsiban. Remegve rohantam le, mert rögtön az jutott eszembe, hogy a telefon miatt feltörték az autót, esetleg el is lopták.
Végig néztem a soron, de nem láttam vörös színű autót. Aggódva indultam azon az úton végig, amerre jöttem. 400 méterre fedeztem fel, két fa közé beékelődve az autót. Csak a hátsó ajtón tudtam beszállni, mert valaki olyan pontosan parkolt be a két fa közé, hogy egyik ajtót se lehetett kinyitni elől. Ellenőriztem az autó zárját, riasztóját, és a telefonomat. Minden rendben volt. Mintha valaki brahiból begurította volna a két fa közé a kocsit.Ellenőriztem a megtett kilométereket, de ott se láttam semmi különöset. Valakinek 400 métert kocsikázott? Mi értelme volt?
Megnyugodva mentem vezettem vissza, beparkoltam a ház elé, és megnéztem a telefonomat. Jelezte, hogy 4 nem fogadott hívásom volt. Egyik hívásnál se volt telefonszám. Magánjellegű! csak ennyi volt odaírva. Volt 2 olvasatlan SMS is. Mindkettő a hangpostafiókra figyelmeztetett. Felhívtam a 170 -es számot.
A hívás rövid volt, és idegesítően semmit mondó. Az RTL klub reggeli műsorának egy részét lehetett hallani.
Mintha valaki odatette volna a telefont, és felvett volna 1 percet belőle. Stohl András arról beszélt, hogy kik lesznek a vendégei. Ami furcsa volt, hogy március 15. -ét említette meg a bevezetőjében. Az évet nem mondta. Letette a telefont. A másik hívás mintha csak az előző hívás folytatása lett volna. A telefonban a
HírTV reggeli hírműsorának egy részletét lehetett hallani. Március 15. -e hétfő! Miért szórakozik valaki ezzel? Mi értelme van annak, hogy nem szól bele, csak a TV -ből vagy rádióból felvett adásokat játssza le.
A telefonom csippant egyet, majd lemerült. Felrohantam a lakásba, és rátettem a töltőre. Ahogy bekapcsolt a telefon, újra megnéztem a híváslistámat. Nem volt ott a két magánjellegű hívás. Eltűnt, törlődött! A hangposta szolgáltatás is azt jelezte, hogy nincs hangüzenetem.

2010. március 02.
Az elmúlt hetekben nem volt telefonhívásom. Úgy tűnik, megunta a titokzatos telefonbetyár, hogy zaklasson. Az órákat a környezetemben leszedtem a falról, a számítógép dátumát és idejét visszaállítottam 1975 -re. Unom, hogy mindig az időt kell néznem. Kirúgással fenyegetőztek a munkahelyemen. Mintha én tehetnék róla, hogy az idő sose pontos. A telefonom most már rendszeresen más időt mutat. Néha előre megy 1 órát, néha vissza. Elkapni még nem sikerült a pillanatot, amikor átállítódik. A munkatársaim is furcsán néznek rám. Kevesen akarnak velem beszélni, és akkor is csak munkáról. Nem is érdekel. Csak legyek túl a kötelező 9 órán.

2010. március 06.
Kaptam egy üzenetet. 140 karakter se több, se kevesebb! "Vidd a telefonodat a hegyekbe, és zúzzad porrá! Mindenkinek jobb lesz így! Ne sajnáljad, csak egy tárgy! Ne törődj azzal, hogy sokba került!" Ennél hülyébb üzenetet már régen kaptam. A feladója, mily meglepő újra Magánjellegű barátunk volt.

2010. március 08.
Ma két huszonéves srác megpróbálta kikapni a kezemből a telefonomat. Az utcán, fényes nappal. Az egyik nekem jött balról, elvesztettem egy pillanatra az egyensúlyomat. A másik ekkor szaladt el mellettem, és a kalimpáló kezemből megpróbálta kikapni a telefont. Sikertelenül, ugyanis erősen markoltam. A srácok hátra se néztek, csak rohantak tovább. Utánuk eredtem, már amennyire az asztmámtól, és erőmből tudtam. A sarokra érve már nem láttam őket. Vagy bementek a bankba, vagy valaki már várta őket kocsival. Megkérdeztem a bank bejáratánál álló biztonsági őrt, de azt felelte, hogy nem futott el itt senki. Elmondtam neki, hogy két, feltűnően narancssárga dzsekiben lévő huszonéves fiú volt. Furcsán nézett rám majd azt mondta: "Magának ki kellene pihennie magát! Mikor aludt utoljára?"
Nem tudtam felelni rá. Az idő kezdett számomra egy csermellyé válni, amelyik utat keres magának a buckák között. Mintha kifolyt volna az életemből. Elfolyna, úgy, hogy nem észre se veszem. Néha azt se tudom, hogy hol vagyok, és hogy kerültem oda.

2010. március 10.
Követnek. Most már biztos. Ugyan az a két suhanc, akik hétfőn megpróbálták elvenni a telefonomat. A villamoson is láttam a sunyi képüket, majd a buszra is felszálltak. Felismerem őket, a kabát, amivel a narancssárga kabátjukat próbálta elfedni, nem tudta elrejteni teljesen. Befordultam a Budafoki 59 -be. A beléptető kártyám nem működött. Kopogtattam, de nem nyitották ki az ajtót. Pár perc után megjelent az ajtóban a főnököm, és egy dobozt adott át! "Tessék, a papírjaid, a holmijaid a fiókból! Kérlek, hívd fel Zolit a fizetéseddel kapcsolatban!"
A belépőkártyámat elvette, majd még az ajtóból utánam szólt: "Ha nem lettem volna egészen világos, KI VAGY RÚGVA!".
Meg sem lepődtem rajta. Elindultam, csak úgy, a semmibe. A telefonom 10:25 -öt mutatott, de már sötétedett. Az emberek hömpölygő tömegként áramlottak ki a villamosból, mint rothadt húsból a légylárvák. A hold úgy kúszott egyre feljebb az égen, mintha kötelekkel húzták volna fel. Az utcák hirtelen elcsöndesedtek, és egyedül álltam a Móricz Zsigmond körtéren. Mindenki eltűnt, mintha varázsütésre elbújtak volna.
Néha egy – egy amorf árny elhúzott, a falakra vetítve remegő árnyékát.

2010. március 11.
A napok egybemosódnak. Már nincs reggel, délben, este, éjszaka. Csak a folytonosan áramló, örvénylő embertömeg. Újabb SMS érkezett. A szövege már semmitmondó volt: "Megpróbáltam, de már késő!". Álmos voltam. Az emberek nem néztem az arcomba. Lehajtott fejjel mentek el mellettem. Már nem volt kedvem hozzájuk szólni, "Hova siettek, miért siettek?". A telefonomra pillantottam. A kijelzőjéről már régen eltűntek a képek, a kis ikonok. Csak az időt mutatta, egyre lassabban.

2010. március 14.
Vasárnap van. Azt hiszem. A napok és éjszakák már nem különböztethetőek meg. Mintha a szennyes ruhákat össze mosták volna a tisztákkal. Az éjszaka és nappal teljesen ugyanolyan. Talán az utcai lámpák fénye különbözteti csak meg őket. Már jó ideje nem beszéltem senkivel. Egyáltalán hol vannak az ismerőseim? Mintha mindenki elszaladt volna, távol tőlem. Csak én maradtam magamnak, és a telefon. A napok és éjszakák örvénylése belopódzott a telefon kijelzőjébe is. A számok kezdtek összemosódni, mint tavasszal a csatornalefolyókba áramló havas latyak, úgy tűntek el az órák, percek számai. Csak az örvénylő űr maradt meg. Egyre hatalmasodott. Felemészt mindent! Figyelmeztetnem kell mindenkit! De kit figyelmeztessek? Hiszen a barátaim már nem a barátaim!

2010. március 15.
Hajnalodott. Legalábbis úgy érzékeltem. Bekapcsoltam az ébresztőóra rádióját. Talán most, utoljára. Mielőtt végleg beszippant mindent az őrjöngő vihar, ami a telefonom kijelzőjéből indul hódító útjára. Ha barátaim nincsenek, csak magamban bízhatok! Fel kell hívnom saját magamat! Tárcsáztam a számomat. Kicsöngött! Talán még idejében tudom figyelmeztetni a világot! Felvettem. Próbáltam megszólalni, de a hangom, mint egy cetté, elmosódott bőgéssé változott. Nem tudtam semmit mondani. Mintha a garatom ezer és ezer fényévre lenne a telefontól. Odatartottam a telefont a hangszóróhoz. Amíg bírtam, tartottam. De beszippantotta azt is, mint minden mást a környezetemben.
Meg kell akadályoznom! Átszaladtam a szobán, be a nappaliba. Bekapcsoltam a TV -t, majd odatartottam a telefont. Tárcsáztam, üzenetrögzítő. Újra meg kell próbálnom! Az üzenetrögzítő sípszója után odatoltam a TV -hez. Beszippantotta! Írnom kell, SMS -t! Azt el szoktam olvasni. Gyorsan gépeltem, a ködszerű örvény belsejében:
"Vidd a telefonodat a hegyekbe, és zúzzad porrá! Mindenkinek jobb lesz így! Ne sajnáljad, csak egy tárgy! Ne törődj azzal, hogy sokba került!"
Sikerült elküldenem. De tudtam, már késő. A házak, az utcák, a hegyek, az ég egyre zsugorodó semmivé vált.
Már csak én voltam hátra. Magzati pozícióban még egy utolsó SMS -t küldtem. "Megpróbáltam, de már késő!"

2010. január 08.
Egyre furcsább dolgok történnek velem. Megmagyarázhatatlanok. Anomáliák.