A meghalás művészete

Vagy más néven Ars moriendi (Art of dying). A 15. században (1415-1450 között) a keresztény egyház a lepra vagy más néven fekete halál szörnyű pusztítását követően adott ki egy iratot, aminek a címben szereplő hangzatos nevet adták.
A latin szövegű útmutatóból az olvasó azt tudhatta meg, hogy hogyan kell jó keresztényként meghalni, milyen eljárások által lehet a lelket a földi szennytől megtisztítani. Annyira sikeres volt, hogy ez volt az első írás, amit több nyugat európai nyelvre is lefordítottak, hogy a "sima halandók" is értsék. A szövegnek volt egy hosszú, és egy lerövidített verziója, amihez 11 fametszet is tartozott, ahol ábrákkal magyarázták el a mondanivalót.
Az eredeti hosszú verziót, Tractatus (vagy Speculum) Artis Bene moriendi -nek hívták, és egy névtelen szerzetes készítette az 1415 -ös években. Népszerűsége annyira nagy volt, hogy egészen a 17. századig olvasták.
A nyomat különlegessége az volt, hogy nyomtatták, így viszonylag gyorsan el tudott terjedni, ami abban az időben még igen ritka volt.

A leírás hat fejezetre osztható:
1. Az első fejezet a haldoklás jó és rossz oldalát mutatja be. Tudatja az emberekkel, hogy nem kell félni a haláltól.
2. A második fejezet bemutatja azt az öt kísértést (és elkerülésének módját), ami a haldokló embert megkísérti Ezek a hit, kétségbeesés, türelmetlenség, lelki büszkeség és kapzsiság hiányai.
3. A harmadik fejezet hét kérdést tesz fel, amely segítségével a haldokló elérheti Krisztus megváltását.
4. A negyedik fejezetben részletezik, hogy a krisztusi utat kell mindenkinek követnie
5. Az ötödik fejezet a barátokhoz és családhoz szól, és leírja, hogy hogyan illik viselkedni egy rokon vagy barát halálos ágyánál.
6. A hatodik fejezet olyan imákat tartalmaz, amelyet egy haldokló ember lelkéért kell mondani.