Mindig beszélj érthetően!

Zoli barátommal esett meg a következő kellemetlen mondható történet. Idézem!

Szombat délután volt, túl voltunk a szokásos bevásárló körúton, éhesen értünk haza. Nem volt kedvünk főzőcskézni, ezért gondoltam egyet magamban, és lementem a közeli kínai étterembe. Még mielőtt elindultam megbeszéltük, hogy ki mit kér. Egy adag szecsuani csirke pirított tésztával, és egy ananászos csirke bambusszal, rizzsel. Odaérve, a kedves, viszonylag jól beszélő 40 -es éveiben járó alacsony kínai vezető fogadott.
– Mit kérsz?
– Kérek egy csípős szecsuani csirkét, pirított tésztával!
– Pirított tészta nincs!
– Akkor rizstésztával kérném!
– Rendben, más?
– Kérek 1 adag ananászos csirkét, őt sima rizzsel!
– Másvalamit?
– Kérnék még egy adag bundában sült almát!

Szólok a konyhára, ülj le, ha kész, szólok! Nagy nyüzsgés volt a konyhán, több mint 8 percig kellett ücsörögnöm, mire az előbbi kínai emberke kijön, kezében 3 zacskóval!
Furcsállóan néztem rá, általában ez az adag egy egészen kis méretű zacskóban is könnyen elfér. Ekkor bemondta az összeget:
– Kéteze’ haccá!
– De miért ennyi? Egy ananászos csirke rizzsel 650 Ft, a szecsuani csrke üvegtésztával meg 800 Ft!
– De te kértél öt rizst elvitelre még hozzá! Az meg ezehegyszá’ öthen!

Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, miután láttam, hogy a vitára a konyhából kijött a két szakács is, kezükben bárddal… De végül tisztáztam, hogy csak a kért ételeket és egy doboz rizst viszek csak magammal!

Valószínűleg oda már nem fogok menni, mert legközelebb én kerülök az édes-savanyú levesbe!