Morbid

Csöppet mobid ez a reklám! Két halottja van a motoros balesetnek, felette egy hirdetésben a motor és a két én közötti összefüggést taglalják!

Legfurcsább álmom

Az agy olyan amikor pihen, mint egy mosógép. Kinyitják az ajaját, beleszórnak mindenféle színes gondolatot, érzést, emléket, tapasztalatot. Majd beindul, és pörög – pörög. Jól összekeveri ezeket a dolgokat, és a végén ki lehet szedni belőle egy nagyon színes, nagyon kaotikus dolgot, ami az álom.

Ma hajnalban volt egy ilyen álmom, amit nehéz lenne megmagyarázni.

Álltam egy reptér utasvárójának a közepén. Ott álltam, és nem tudtam, hogy miért állok ott. Vizslattam az embereket, és próbáltam kitalálni, hogy mi okból teszem ezt.Ahogy néztem az embereket, a tömegből egyre másra felbukkantak ismerős arcok. Láttam Encit aki éppen igyekezett Mikivel az Ausztráliába induló géphez. Magdit láttam, ahogy siet a Bécs felé induló repülőhöz a kisfiával. Ott volt Ági is aki egy hollandiai munka reményében csomagolt össze, és égette fel maga mögött az addigi életét. Eszter az Angliába induló járathoz igyekezett, kezében két bőrönddel. Jobb jövőt remélt…

Ott volt anyu, aki gyorsan elhadarta, hogy munkát kapott Angliában ezért most repül ki hogy Marcival találkozzon. Találkoztam Ercivel, aki felvételizni érkezett a repteret üzemeltető társasághoz.

Én pedig ott álltam, és szúrós szemmel figyeltem a mellettem elhaladóka, mintha valakit kerestem volna.
Aztán valami történt. Egy hatalmas duurranás rázta meg a falakat, lángnyelv csapott ki az épület egyik részéről, majd por és füst lepte el az egész csarnokot. Az emberek sikoltoztak, menekülni próbáltak. Ahogy a füst és a por leüllepedett, sérült és haldokló embereket láttam mindenfele.Ekkor döbbentem rá, hogy én rendőr vagyok és azért küldtek oda, mert terror cselekményre hívták fel a figyelmet. Nekem kellett volna megakadályoznom, és nem sikerült. Az első kábulatból felocsudva elindultam a sebesült emberek fele, üvöltözve hogy rendőr vagyok, nyugodjanak meg. Ahelyett, hogy mentettem volna az embereket, azt kezdtem el keresni, hogy a szeretteim ismerőseim nincsenek -e az áldozatok között. Egyenként megfordítottam őket és az arcukba néztem, miközben azért könyörögtem, hogy ne ismerjem fel.

Talán az álom nyomasztó súlya miatt, vagy csak a reggeli világosság miatt, de felébredtem. Úgy gondolom, hogy jobb is így! Nem szerettem volna senkit se felismerni!