Arab ízek

Tegnap délután előkaptam a hűtőből a sült padlizsánt (természetesen a héját kidobtam!), és gondolkoztam, hogy mivel lehetne megbolondítani. Aztán eszembe jutott, hogy a kiporciózott sárgaborsóból még maradt egy adagnyi a zacskóba, ezért  vizet forraltam, bele dobtam a sárgaborsót egy csipetnyi só társaságában, és jól megfőztem!

Ezután egy fél hagymával, két gerezd fokhagymával, egy kevés borssal és a padlizsán belsejével alapos összeturmixoltam.

Egészen jó lett, de valahogy nem volt domináns íze. Ekkor beugrott, hogy vettem római köményt, meg koriandert, ezért előkaptam a serpenyőt, és szárazon megpirítottam a magokat. Ezután egy kevés fahéjjal mozsárba tettem, és alaposan összemorzsoltam.

Még egy kevés olívaolaj-, egy kis kanál tahini-, só és bors is ment bele, és kész is volt egy “autentikus” arab ízvilágú mártogatós.

Reggel, miután sikerült valahogy életet lehelnem magamba, kiporcióztam két adagot, hogy vigyek a barátaimnak, erre a konyhapulton hagytam, és délutánra megromlott! 🙁