Ispánk vol 2

Szombat. 7 órakor kelés. Nem tudtam se aludni, se pihenni. Mint akiből kiverték még a sz*rt is!

De sebaj, egészen fittnek éreztem magam, valószínűleg a jó levegő miatt. 9 -kor indulásra készen voltam. Nyakamban a fényképezőgép, kezemben a kosárka. Mint Piroska a fotóriporter tanfolyam után! :D

Buszba beszállás, 15 km megtétele, boltnál megállás. Mindenki berohan és életmentő kajákat vásárol. Én egy fogkrémet vettem, meg 3 zsemlét (ami már teljesen kiszáradt és ott figyel a konyhapulton). És hát két croissant -ot is. Csak az íze kedvéért!

Ezután 25 perc várakozás, mert páran elmentek telefonálni, pisilni, etc… Grrr!!!

10 óra volt, mire újra elindultunk. Egy hegyes – völgyes vidékre érkeztünk. Már előző nap kinéztem két lányt (Zsuzsi és Nóri) akik nagyon értettek a gombákhoz, ezért hozzájuk csapódtam. :) Még velünk jött Zoli is, akit már szinte a kezdetektől ismertem, hiszen egy padsorban gyűrtük az előadásokat.

Mentünk egyre beljebb és beljebb az erdőben, és láss csodát, egyre érdekesebb gombákat találtunk. Olyanokat, amiket csak könyvből ismertünk. Természetesen Keve úr hozta a formáját és pár nagyon ritka fajon kívül semmit nem ismert meg. :D Hála az égnek, ott volt Zsuzsi, akitől tudtam folyamatosan kérdezni. Phüü!

Egy vicces esemény kicsit beárnyékolta felnőttkorba lépésem valós időpontját. Találtam az erdő közepén egy elhagyatott vadászlest. Nosza, megkértem Zsuzsit, hogy várjon meg, én gyorsan készítek egy panoráma képet. Elkezdtem felmászni. Egy fok, két fok, mire a hatodik létrafokhoz értem, éreztem, hogy valami nincs rendben. A fa elkorhadt. Gyorsan leszóltam a gombásztársamnak, hogy akkor én most lemegyek, de abban a pillanatban a léc megroppant, én meg zuhanni kezdtem, minden alattam lévő létrafokot porrá zúzva. Végül az utolsón fennakadt a lábam (ami 80 – 100 cm -re volt a földtől), és fejjel lefele lógtam. Szegény lény teljesen megrémült, én meg a helyzetemen hangosan elkezdtem röhögni.

Keve úr bemutatkozott, tapsot kérünk!

Miután összeszedtünk jó néhány gombafajt, visszamentünk a buszhoz. Beszálltunk és újabb helyre mentünk. Végül szombaton három helyen álltunk meg, ebből kettőnél egészen szép kis gyűjteményt gyűjtöttünk be, de az utolsónál nem találtunk szinte semmit!

Délután a legtöbb ember pihenni ment, de voltak újra renitensek akik a kocsmát szerették volna meglátogatni.  Pechjükre nemvolt nyitva, de Mária a pultos hölgy megígérte, hogy 9 -kor kinyit!

Eközben Jakucsek tanárnő vacsorát kezdett el főzni a megtalált gombákból. Lecsót készített, erdei gombákkal. Mire elkészült, mégiscsak előkerült egy üveg pálinka meg néhány doboz sör, így a hangulat sokkal oldottabbá vált.

A szokásos gomba felismerésen és teszt kérdéseken 21:20 -ra túl voltunk, irány a kocsma! :D

Ott már ment a buli, ugyanis néhányan még a teszt előtt ellógtak! :D

Éjfél környékén elindultam visszafele (egy sör és kevés pálinkát követően), hogy időbe lezuhanyozzak és elaludjak. Sajnos meleg víz továbbra se volt, így Keve úr igazi mazohista módjára fürdött le.

Mire visszaértem, Tamásék is megérkeztek, így én megint nem tudtam elaludni, és Tamás bátyó horkolását hallgattam egész éjszaka! A füldugó se segített! :( :( :(

26 Sep 2011, 9:55pm
Események Gomba:
by
kga
Hozzászólások kikapcsolva

Ispánk vol 1

Péntek reggel, 6:40 ébredés. Előző este mindent összecsomagoltam, összepakoltam. Gyors zuhanyzás, fogmosás, hátizsák, fényképezőgép, kosár a kézbe, és már indulok is a buszhoz.

8:10 -ra odaértem az ELTE -hez, ahol már két – három ember ácsorgott. 8:35 -re megérkezett a kisbusz, és 9:15 -kor mindenki a buszon volt. Indulás az Őrségbe!

Sajnos a sofőr nem volt a száguldozós típus, a Mercedes kisbusszal 90 km/h sebességgel mert csak menni, így a 260 km- es út nagyjából annyi ideig tartott, mintha normál tempóban leautóztam volna az Adriára!

Végül 14 óra környékén megérkeztünk Ispánkra. Csodálatosan szép hely, csendes kis falucska, néhány házzal és az Arkánum szállóval.

Lepakoltunk mindent, majd megmutatták a helyünket. Két szoba, benne 8 – 8 ágy. Kiválasztottam egyet, majd megettem a 8 szendvicsből kettőt.

15 órakor a kis csapat kosarakkal (és Keve úr fényképezőgéppel felszerelkezve) szált fel a kisbuszra, alig 5 perc autókázás után már ott voltunk az első célpontnál, egy ERDŐNÉL!!! :D

Mindenki bevágtatott, mint akit kergetnek, és veszettül keresni kezdte a gombákat. Első sikerélmény: egy áltrifla. Majd mégegy, és mégegy, és mégegy… Tele volt vele az út.

Aztán utána jöttek a szebb, érdekesebb gombák, de mindegyikből 1 – 1 darab.

17:30 környékén újra busznál voltunk, vissza a szállásra. Ott 19 óráig pihenő. 19 órakor kezdődött a talált gombák osztályozása, felismerése, etc…

Mondanom se kell, hogy voltak renitensek, akik a két időpont közötti időt nem pihenéssel, hanem a helyi kocsmával való gondos ismerkedéssel ütötték el. Pár sör után oldódott a hangulat, és túl voltunk a bemutatkozáson. Kellett még pár üvegnyi a csapatnak, hogy egészen jó kis beszélgetésbe elegyedjünk, de sajnos a 19 órás időpont vészesen közeledett.

Miután megvoltunk  a gombák elemzésével (még enyhén illuminált állapotban), egy önellenőrzést tartottak a tanárok, minek során 60 fényképet mutattak be, ahol fel kellett ismerni a gombát. Csőd! Alig ismertem fel valamit… :(

Miután végeztünk (21 óra lehetett) újra vissza a kocsmába, ahol már igazán jó hangulatban tellett az idő! :D

Hajnali egy volt, mire visszaszállingóztunk a szálláshelyre.

Természetesen minden csoportban van egy horkolós (ez nálunk Tamás volt), aki miatt a többiek nem tudnak aludni… :D

Nem is igazán emlékszem, hogy aludtam -e, vagy csak időnként elbóbiskoltam, mindenesetre másnap reggel 7 órakor már talpon voltam!

 

Ohh! Arról elfeledkeztem, hogy a közös zuhanyzóban elromlott a meleg víz szolgáltatás, emiatt hideg vízzel zuhanyoztam. :D

Keve úr bírja a hidegvizet! ;)

22 Sep 2011, 9:42pm
Események:
by
kga
Hozzászólások kikapcsolva

Még pár óra…

… és utazom az Őrségbe, Ispánkra. Már rám fér egy kis kikapcsolódás. Remélem, hogy jó időt fogok ki, és nem ázom el!

Betettem a hátizsákomba:

  • egy pulóvert,
  • egy kapucnis felsőt,
  • egy esőkabátot,
  • négy zoknit,
  • négy alsónadrágot,
  • négy pólót,
  • két túranadrágot,
  • egy térdnadrágot,
  • szappant, fogkefét, fogkrémet,
  • túracipőt,
  • bicskát, 
  • fényképezőgépet,
  • videokamerát,
  • annyi szendvicset, hogy egy kisebb cégcsoport évzáró bulijára is elég lenne,
  • 2 liter ásványvizet,
  • sebtapaszt,
  • létfontosságú gyógyszereket,
  • instant teát,
  • 1 guriga WC papírt,
  • 1 törölközőt,
  • egy kosarat a gombáknak,
  • papírokat a preparátumokhoz,

Remélem, nem feledkeztem meg semmiről! 3.5 napig csendben és nyugalomban leszek, távol minden zajtól, egy sűrű erdő közepén!