Koldulj, mindenáron!

A Boráros téren álltunk Ágival, és vártuk Encit, amikor odalépett hozzánk egy alkoholtól bűzlő nő. Nagyjából 1/2 perccel korábban már kiszúrt magának, mert kíváncsian vizslattam a kezét. Jól látható volt, hogy 30-40 helyen meg volt vagdosva pengével.
Ahogy odajött, rögtön hozzám fordult, és olcsó bortól bűzlő szájából elkezdett ömleni az önsajnálat:
– Börtönben voltam, nincs pénzem, adj egy százast!

Jó pár évvel ezelőtt megfogadtam, hogy alkoholra és cigarettára soha se fogok adni pénzt, ezért rögtön el is mondtam neki. Nem akasztotta meg, folytatta, kicsit másképp:
– Nem ettem már jó ideje, annyira szomorú vagyok, hogy öngyilkos szeretnék lenni! Azért kell az alkohol, hogy elhomályosítson.
– Nem alkohollal kellene a szomorúságodat elnyomni!
– Mit tegyek, az életem romokban, börtönviselt vagyok, nem adnak munkát!
– Akkor se italra kell az emberségedet váltani!
– Adjá' már egy ötvenest! Mindjárt kinyírom magam! Te meg ne nézzél, köcsög vagy! – fordult egy ott ücsörgő koldushoz.
– Újra elmondom, nem adok alkoholra és cigire pénzt!
– Jaj! Nem is kérek cigire, utálom a cigit! – mondta barátkozós hangnemben! Legalább egy ötvenest!
– Nem!

Újabb technika következett!
– Az isten áldjon meg! Legyél jó ember!
– Deista vagyok, nem hiszek abban, hogy isten figyelné az életünket!
– Akkor nem is állok veled szóba! Én hiszek istenbe', és tudom, hogy megsegít!
– Akkor miért akarsz öngyilkos lenni? Akik öngyilkosok lesznek, a pokolra jutnak!
– Te fogsz a pokolra jutni! És zsugori is vagy! – mondta, gyermeki egyszerűséggel!
– Lehet, hogy zsugori vagyok, de akkor se fogok adni pénzt alkoholra!

Ekkor elfordult tőlem, és Ágicát próbálta megpumpolni! De Ő se volt hajlandó adni, rögtön mondta, hogy sietnünk kell, és indultunk is azonnal!
Valamit még utánunk kiáltott, de nem hallottuk meg! Talán jobb is!