péntek, a negyedik nap

Túléltem a harmadik napot is, kisebb, nagyobb szenvedéssel. A legszörnyűbb az, amikor az ember mellett mindenféle jót csócsálnak, és én meg csak húzom a számat, meg úgy teszek mintha nem lennék éhes. Pedig felzabálnék én már bármit! Még a lecsót is, amit anyósék főztek, amikor mentem a gyerekekért. Túl sok ideig nem tudtam élvezni a lecsó illatát, mert ki lett osztva nekem a munka, mint a pékinasnak a pereckészítés! Villanyt szereltem, szokás szerint McGaywer -t megszégyenítően egyszerű eszközökkel, úgy mint: cvsavarhúzó, fog. Ez a két eszköz, illetve egy kis "rafinéria" segítségével feltettem a lámpát a kisszobában. Sajnos a csavarokkal még így is meggyűlt a bajom, mert a túl lazára csavart fémfejűek úgy gondolták, hogy a növények között dzsungel túrát rendeznek. Ez a szerelés szempontjából nem a legalkamasabb időpont volt, ezért a gyerkőcök segítségét is be kellett vetnem ahhoz, hogy megleljük minél hamarabb őket.
Este megismerkedtem és egészen közeli viszonyba kerültem egy igen kellemes hármassal: eper, narancslé, méz. Ők turmixolva, én éhesen. A lehető legjobb párosítás. Éhség elillant, és ők is megnyugodhattak, hogy a lehető legjobb helyre kerültek. 😉
Furcsa, hogy akkor, amikor nem eszem csak iszom, teljesen rákattantam a receptekre, főleg azokra amelyiknél kép is van! Vizuális étkezés. 🙂