A karácsonyi mészárlás

Kezdett esteledni, készülődtek az ünnepi vacsorához Mihókék. Hívő család lévén már reggel elindultak a délutáni misére, hosszú az út és nehézkes a templomig!
Adventi koszorút szívesen kötöttek volna, de sajnos nem volt miből. Ilyenkor télen még nehezebb összegyűjteni a betevőt, a gyertyától pedig féltették a gyerekeket.
Az ünnepi vacsorát meghitt és ájtatos csöndben fogyasztották. Mindenkit meghívtak erre a jeles napra. Nem csak a közeli családot, de az egész házból mindenkit. Szűkösen voltak, de jó volt ennyi rokont-, barátot újra látni.

A szisszenés nem tűnt fel senkinek. Olyan gyorsan történt, hogy idejük se volt arra, hogy fel tűnjön nekik bármi is! A csípős gáz betöltötte a teret, és fojtogatott mindenkit. Menekülni, ez volt a célja mindenkinek. Menekülni a fojtogató szürkés gáz elől. De a gáz gyorsabb volt, minden szegletbe, minden mélyedésbe behatolt, nem hagyott menekülési utat.
Szinte mindenki a földre dőlt, hátukon fetrengve próbálták visszatartani a lélegzetüket, amíg bírták. Aztán csönd lett, néma csönd!

– Hát ennyi, megvolnánk! Azt hiszem most jó darabig nem kell csótányt irtani a házban, minden zugot befújtunk! ha marad pár példány, azok meg a ragadós csapdába fognak belefutni!

A házmester boldog volt, már hosszú ideje vívta csatáját a népes svábbogár famíliával.