Amikor a hang gyorsabb, mint a gondolat…

Van már vagy 3 hete annak, hogy kínai étteremben vásároltam ebédet, ezért úgy döntöttem, hogy ebédidőben kiugrok a postára, majd a postától 200 méterre lévő kínai büfében veszek enni valamit.
Feladtam a levelet, találkoztam Enci férjével, egy rövid ideig társalogtunk, majd mentem a büfé fele. Közben elmélyültem gondolkoztam arról, hogy Dániában főleg barna hajú hölgyeket-, Svédországban meg inkább szőke hölgyeket láttunk. Beléptem a büfébe, köszöntem, és még mindig az előző témán elmélkedtem, amikor az enyhén elhízott (kínai fehér kenyér) pultos emberke megkérdezte, tört magyar nyelvtudással, mit szeretnék.
Én, még mindig a gondolatok sűrűjében bóklászva, az első szót, ami eszembe jutott, kimondtam:

– Elvitelre kérnék takony levest!

Mikor kimondtam, akkor tudatosult igazán, hogy mit mondtam ki. Szerencsémre, rá is mutattam az európai ízlésnek megfelelően fűszerezett csípős – savanyú levesre. A pultos kényszeredetten merte a levest a műanyag edénybe, én meg azon gondolkoztam, hogy ezt most vajon hallotta -e, vagy sem…