Vergilius – Aeneis

Ha tudta volna Publius Vergilius Maro, hogy kétezer egyszáz évvel a halála után hőskölteményét az Aeneis -t egy olyan szerkezetből fogom hallgatni, amivel emberek több ezer mérföldre tudnak egymással beszélni, biztos sokkot kapott volna!

Az Éneász „sajnos” egy olyan mű, amit NEM lehet hallgatni. Megpróbáltam, de nem sikerült. A MEK oldalon hangoskönyv formájában letölthető, és mivel nem akartam magammal hordani egy vaskos könyvet, ezért a hangos verzió mellett döntöttem. De ezt a hősi eposz csak úgy szabad hallgatni, hogy minden külső zajt kizárunk. És ez még kevés! Minden belső gondolatot, problémát is ki kell zárni ahhoz, hogy a művet hallgatva ne vesszünk el benne.

Mert bizony el lehet veszni benne. Ha az emberfia csak pár percre elkalandozik, mert eszébe ötlik egy megoldás a régen keresett problémára, vagy végigmér egy csinos lányt az utcán, máris kimarad a műből 1-2 perc! És ez a kimaradt pár minutum már a cselekmény szövevényében oly jelentős, hogy vagy visszatekeri az ember az utolsó szóig, amire emlékszik, vagy az adott részt nem fogja megérteni.

Én többször próbáltam nyugodt helyen, nyugodt időbe (és metrón, buszon, WC -n 🙂 ) is hallgatni, de nem sikerült. Mert a gondolataim szerte – széjjel szállnak, és egy ismerős parfüm illatától a gondolataim egészen messze szállnak, és  egy kora nyári estére gondolok, hintaággyal, naplementével.

Ez okból abba is hagytam, és megígértem magamnak, hogy ha már a gondok ellibbennek a fejem felett, akkor újra nekikezdek.

Vagy hordjam magammal a vaskos könyvet?