Az idő

Amikor Budapestre költöztünk, egyre ritkábban jártunk vissza Dunaújvárosba. Ha haza is mentünk, legtöbbször anyuékhoz mentünk csak el. Egyszer, amikor nagypapámat meglátogattuk, kifakadt, hogy ritkán megyünk hozzá, és akkor is nagyon keveset vagyunk nála. Szerette volna a dédunokáit gyakrabban látni.
Védekezés képpen azt mondtam neki, hogy sok dolgom van, nem érek rá!
Nagypapám csak annyit mondott:

– Az embernek arra van ideje, amire szeretné hogy ideje legyen!

Természetesen rögtön cáfoltam, és arra hivatkoztam, hogy egy nap ha megfeszülök, akkor is csak 24 órából áll.

Eltellett pár év, nagypapám már messze jár, és most kezdem csak igazán megérteni a szavait. Bölcs ember volt!