A lopás

11 éves lehettem, amikor a baráti körben egyfajta kivagyiságból, bátorság fitogtatásból elkezdtünk elcsenni (na jó, ellopni) csokit vagy cukrot a boltból. Tisztába voltunk vele, hogy amit csinálunk az nem helyes, de a többiek előtt így próbáltuk magunkat nagyfiúvá avanzsálni. Az első "szerzeményem" egy sport szelet volt, amit a sapkám alatt csempésztem ki. Ezután még meglovasítottam egy Francia drazsét és pár Melbát. Természetesen nem csak én voltam ilyen "termékeny", a többiek is egy – egy csokit eltulajdonítottak a boltból. Ez tarthatott úgy 3 hónapig, aztán történt valami.
Németországban élő nagynénémtől csomag érkezett, amiben ruhák, könyvek, játékok, és édességek voltak. Anyu gondosan szétosztotta bátyám és köztem az édességeket. Én, hedonista lévén pár nap alatt befaltam, míg bátyám őrizgette, amíg tudta.
Egy, németországi pakkból származó cukorkával a zsebemben indultam le a boltba anyu megbízásából. Pár dolgot kellett csak vásárolnom (tej, vaj, zsemle), így kényelmesen besétáltam a boltba, zsebemből egy – egy cukrot a számba dobálva. Ahogy álltam az édességek előtt, és nézelődtem, megjelent mellettem egy férfi. Barna köpenye volt, a boltban Ő volt a zöldségekért felelős. Megragadta a karomat, és elkezdett üvöltözni velem, hogy:

– Na meg vagy végre kis tolvaj! Most rendőrt hívunk és vele fogsz elbeszélgetni!

És azzal a mozdulattal berángatott egy hátsó helyiségbe a raktár mellé. A szobában körben szekrények voltak, illetve egy asztal két székkel. Az egyik székre leültetett, és rám förmedt:

– Tegyél ki mindent a zsebedből az asztalra!

11 évesként szörnyen féltem. Bejött még 2-3 eladónő, illetve a bolt vezetője is.
Kipakoltam a pénztárcámat, a zsebemben lévő játékokat, illetve a zacskó cukrot is.
Eközben a barna köpenyes férfi fennhangon magyarázta a bolt vezetőjének, hogy látta ahogy zsebembe gyűröm a cukrot, és most be kell hívni a szüleimet, meg rendőröket is kell hívni. Én lehajtott fejjel ültem ott, meg se mertem szólalni!
Aztán egyszer csak az egyik eladóhölgy félhangosan odaszólt a barna köpenyesnek, aki már az adataimat próbálta kihúzni belőlem, hogy:

– Te István, nálunk nem is lehet kapni ilyen cukrot!

Egy pillanatra elhallgatott mindenki, és kérdően néztek egymásra, majd a barna köpenyes törte meg a csendet:

– Na jó, most utoljára elengedünk, és nem hívunk rendőrt! De ha még egyszer meglátjuk, hogy lopsz, akkor már a rendőrségen fogod végezni!

Kikísértek a bolt vásárlói részéhez, én befejeztem a vásárlást, fizettem, és vörös fejjel rohantam haza. Akkor szörnyen szégyelltem magam, és kegyetlenül megalázónak éreztem a helyzetet.
Mai eszemmel már másképpen reagáltam volna, de akkor még csak 11 voltam.

Egy dologra jó volt ez a "lecke": Azóta nem loptam, és még a gondolatától is kiráz a hideg!