3 m3

A halom egyre csak növekedett. Már fel se tűnt, hogy 1.5 méter magasra kell feldobni a havat. Az első órában még nagy elánnal lapátoltam, tele energiával.'Ez pár perc alatt meglesz!' – gondoltam. Az első óra végére már tudtam, hogy túlértékeltem magam!
A kristállyá fagyott víz nem akart elfogyni. Mintha szándékosan gördült volna a kiemelt bucka helyére egy másik. Úgy tűnt, a kásás lé is csak az akadályomra fagyna a betonra!
Másfél. Ennyi időre volt szüksége izmaimnak ahhoz, hogy a felhalmozódott tejsavat már ne tudja elszállítani. Sajgott a hátam a szokatlan terheléstől! Lázadozott attól, hogy még egy lapátnyit megemeljen!
Próbáltam lazábban markolni a nyelet, de már ez se segített! A fáradtságot nehezen tudtam leküzdeni. Pár perc pihenés. Újra lapátolás. A pihenések és lapátolások aránya kezdett eltolódni. Egyre többet kellett szusszannom, és egyre kevésbé fogyott a hó!
A tudata által az ember néha sokkal többre képest, mint amit hisz magáról! Próbáltam én is olyan gondolatokkal megtölteni az elmémet, amely kellemes, felfrissítő.
Egy emlék a tavalyi karácsonyról, egy séta Párizs kacskaringós utcáiban, egy nyári este a Balatonnál hintaszékben ücsörögve, az őszi erdő fényképezése, szánkózás a gyerekekkel, séta az éjszakában 6 órán keresztül.
Melegség töltött el, éreztem, hogy a fáradságon felül tudok kerekedni. Kijelöltem a 'mérföldköveket', ameddig el akarok jutni. A hátam mögött tornyosodott a hóbucka, de előttem egyre kevesebb lett a fagyott hó.
Fel se tűnt, hogy 2.5 órán keresztül lapátoltam a havat. 12:00 volt, amikor végeztem. Kezeimben, lábaimban, a derekamban jóleső bizsergést éreztem. Lihegtem, izzadt voltam, de örömmel töltötte el a végeredmény. A srácok biztos örülni fognak a hódombnak!