A közterület
A közterület
Nincs nekem semmi bajom azokkal, akik a közterületet piacnak gondolják, és a reggeli sietős lépteim rendre megakadnak egy – egy kofa miatt.
Hazudtam, van!
Kifejezetten zavarnak ezek a rendszerit színes bőrű emberek, akik a Móricz Zsigmond körtéren árulják bóvli, gagyi, vagy lopott portékáikat.
Láttam már itt bugyikát-, virágot-, kisállatot-, aminek a legtöbbjéhez szinte biztos, hogy nem legális úton jutott hozzá az eladója.
A mai napon medvehagymát árultak. Lehet, hogy ők szedték, akár még hihetném is… De szinte biztos vagyok benne, hogy nem természetjáróként találtak néhány csokorral, hanem eszetlenül betrappolva az erdőbe, eltaposva mindent „legelték” le az ott növő medvehagymát! Abban is biztos vagyok, hogy nem képzett szakemberekként gyűjtik ezeket, így akár még egy – egy májusi gyöngyvirág vagy őszi kikerics levélke is bekerülhet közéjük. Ugyan már, egy két levél nem lehet probléma! Vagy mégis? A fent említett közül az őszi kikerics levele már egészen kis mennyiségben is halálos lehet, míg a májusi gyöngyvirág levele gyomor és májproblémákat okoz, de rosszabb esetben szívmegállást is indukálhat!
Természetesen a számla vagy nyugta fogalma se ismerős ezeknek az eladóknak, így egy esetleges mérgezés esetén nem egy, hanem viszonylag sok embert mérgezhetnek meg, büntetlenül!
Ami a legszomorúbb volt az egészben, hogy alig 30 méterre tőlük két közterület felügyelő eszegette a reggeli, jól megérdemelt giroszát a közeli büfében. Időnként oda – oda sandítottak, de valószínűleg az „ingyen” girosz szendvics elhomályosította a szemüket.