Olvasni jó!

Szégyellem, de az elmúlt 5 évben alig olvastam könyvet! Pedig imádok olvasni, de valami mindig közbejött, valami mindig fontosabb volt. És hát túl sok időm se volt, mert vagy a gyerekekkel / családdal, vagy a munkámmal voltam elfoglalva.
Most, hogy rászoktam a metróra, 30-40 percig szinte semmit nem csinálok, csak üldögélek. Az első egy – két napban még érdekes volt az emberek arcát tanulmányozni, és mélyenszántó gondolatokat hozzájuk fűzni. De 1 hét után már unalmassá vált.
Ekkor ugrott be, hogy ha már 30 percet a föld alatt vagyok, lehetne akár olvasni is, mint sok ezer ember, akivel együtt utaztam. A költözéskor majdnem kidobásra ítélt könyvek közül előhalásztam Asimov -tól a Mezítelen napot, és nekikezdtem. Úgy gondoltam, hogy lassan fogok haladni, de láss csodát, ha nincs lökdösődés, akkor 30-40 oldalt tudtam haladni a könyvvel. Könnyű falat volt, és sci-fi révén könnyen emészthető.
Most Wilbur Smith -től az Angyalok zokognak című regényt olvasom. Sokkal nehezebb, bonyolultabb szálakon haladó történet, de részletgazdagabb, mint Asimov. Néha talán túl részletgazdag. Túlságosan is szeretné színessé, kézzelfoghatóvá tenni az 1800 -as évek Afrikáját.

És hogy visszatérjek a tárgyhoz, enyhe pírral az arcomon írom csak le (mert jóidéig nem bújtam a könyveket), hogy olvasni jó!